HÁLA a hősöknek

Hosok-fala.jpg

A tanóra első felében, ráhangolódásként a hála fogalmáról beszélgettünk , idézetek segítségével kellett kitalálni, mi is a témánk, majd azokkal körvonalaztuk azt.
Mindenki hozott példát arra az életéből, miért, hogyan, kinek lehet hálás. Rövid, saját történetekkel támasztottuk alá, milyen helyzetekben nyújthat segítséget, akár megoldást a tudatos megélése.

A tanóra második felében, jelentését bővítettük, amikor két nemzeti ünnepünket október 6-át és 23-át idéztük meg, az akkori hősök előtt róttuk le tiszteletünket. Hívóképekkel szedtük össze, amit már tudtak, ismertek a két eseményről. Aztán, hogy közelebb kerüljenek a történelmehez, megéljék azt csoportmunkában ’48–as gyermekhősökről szóló legendákat és egy kislány által írt ’56-os verset dolgoztak fel a gyermekek. Feladatuk volt egy-egy jelkép kiemelése a szövegből vagy egy-egy saját, hozzárendelhető szimbólum megalkotása. Ezek mentén ismertették egymással az általuk választott történetet.

A HŐSÖK falán megjelenítettük mindezeket, hálásan a mindennapok nem mindennapi hőseinek. Mindenki vitt haza egy-egy szót, üzenetet…

Képek