De jó ez a varázsszemüveg!

IMG_1909.jpg

Az októberi Boldogságóránkat Prof. Dr. Bagdy Emőke Égig érő fa vagyok….relaxációs gyakorlatával kezdtük. A gyermekek kényelmes elhelyezkedése után két képet mutattam fel nekik, mind a kettő zöld színű virágot ábrázolt, viszont az egyik szomorú, a másik vidám volt. A gyermekek azonnal felismerték, megnevezték a két virág közötti különbséget. Beszélgetést kezdeményeztem mind a két érzelemről, melybe a gyermekek aktívan bekapcsolódtak. Ezek után érzelmeket neveztem meg (harag, öröm, szomorúság, vidámság, boldogság, stb.), ezeket ők arcmimikával és testbeszéddel jelenítették meg. Majd a csoportot két részre osztottam, húztak egy-egy kártyát, melyek páronként azonos színűek voltak, de az egyik mosolygós, a másik szomorú virágot ábrázolt. A gyermekeknek meg kellett keresniük szín alapján a párjukat, és a szomorú társukat felvidítani. Nagyon megnyerte tetszésüket a játék, több fordulóval is eljátszottuk.
Boldog Dórát szívecske mutatással üdvözölték a gyermekek, érdeklődve hallgatták Tódi törpe varázsszemüveg meséjét. A mese után Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok dala következett, melyre körbe állva ringatóztunk. A zene után felajánlottam, hogy készítsék el saját varázsszemüvegüket, illetve a család számára is készíthettek, hogy aki éppen rossz kedvű, vagy morcos otthon, a szemüveg, hátha beteljesíti varázslatát.
Mivel nem a saját csoportomban tartom a Boldogságórákat, a szülők számára most is elküldtem a tankönyv, illetve Bagdi Bella ismertetőjéből egy kivonatot. Célom vele, hogy ebben a csoportban is minél alaposabban, mélyebben lássanak bele a Boldogságórák jótékony hatásaiba. 🙂

Képek