Szeptemberi hálánk

Szeptemberi hálánk

Hála!
Izgatottan vártam az első osztályt. Nagy örömömre azt tapasztaltam, hogy egy nagyon nyitott érdeklődő társaság, tele pozitív hozzáállással minden új felé. Az ismerkedés után megbeszéltük a hála, a boldogság fogalmát. A kapcsolódó zene többüknek nem tetszett, mely engem nagyon meglepett. Napról napra gyűjtöttük, hogy ki miért érzett hálát azon a napon. Rajz órán minden gyermek kapott egy A4-es lapot melyet tetszőleges színnel kellett lefestenie. Kissé értetlenül álltak a feladat előtt, furcsa volt számukra, hogy nem valamilyen témát kell festeni. Következő órán megbeszéltük, hogy a szín milyen hatással van ránk vagy akár másokra. Azt is megbeszéltük, hogy az eltérő véleményeket illik elfogadni, hisz nem vagyunk egyformák. Ezekből a lapokból készítettem el nekik a hála- hidunkat a következő rajz órára (hideg-meleg árnyalatok). Könnyű dolgom volt, mert arányosan választottak színeket. Itt már rácsodálkoztak, hogy milyen jól néz ki így egyben. Azon is meglepődtek, hogy 2 ennyire hosszú híd jött létre. Izgatottan várták, hogy vajon most még milyen feladat lesz hozzá. Itt érkeztünk el ahhoz a részhez, ahol sorra vettük az elmúlt egy hónap eseményeit. Felidéztük a tanévkezdést és együtt összegyűjtöttük, hogy miért vagyunk hálásak ezen idő alatt. 6 csoportba tudtuk sorolni őket (nem 10).
1. Hálásak, amiért (és ahogyan) iskolába járhatnak.
2. Az itt megismert barátokért, tanárokért, szeretetért.
3. Taneszközeikért, felszereléseikért, berendezésekért, játékokért.
4. A kezeikért, amivel tudnak írni.
5. Az iskoláért, tanteremért, udvarért.
6. A szüleikért, segítségért.
Mindezeket párokban felrajzolták a hídra. Az elkészült munkát pedig kihelyeztük a folyosóra.

Képek