A hála gyakorlása

A hála gyakorlása

Boldogságóra az 5. osztályban – A hála gyakorlása

Szeptemberben új osztályommal, az ötödikesekkel kezdtem el a „Boldogságóra” programot. Első témánk „A hála gyakorlása” volt.
A háláról szóló bevezető történet meghallgatása után arról beszélgettünk, hogy ki miért érez hálát. Nagyon szépen összegyűjtöttük, hogy miért lehetünk hálásak és kiknek tartozunk köszönettel. Utána egy rajzlapon mindenki elkészítette a saját „Hálanapocskáját”. Lelkesen rajzoltak, színeztek és írtak a gyerekek. Utána megnéztük egymás munkáját. A faliújságon elhelyeztük az elkészült napokat. Közben Bagdi Bella: Jól érzem magam című dalát hallgattuk meg többször, akinek kedve volt hozzá, énekelgetett. A rajzolás után közös mozgás és éneklés következett a zenére. A foglalkozás végén a „Csoporthála” játékot csináltuk meg. A gyerekek körbe ültek, és a lapokra mindenki felírhatta, hogy miért hálás egy-egy osztálytársának. Miután körbementek a lapok, a végén mindenki megnézte, hogy ki miért hálás neki. Látszott a gyerekeken, hogy jól esett nekik az a sok dolog, amit a saját lapjukon saját magukról olvashattak.
Az óra közvetlen hangulatban telt, a gyerekek nagyon nyitottak és őszinték voltak. Jól éreztük magunkat a foglalkozáson.

Képek