egészséges életmód

- Csoport neve: 2021F - BJG
- Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium
- Kategória: Felsősök
- Téma: Egészséges életmód
- (132 megtekintés)
Májusban iskolánk részt vesz a „milliólépés” kihívásban, melynek célja, hogy iskolánk diákjai minél többet mozogjanak, a mozgást pedig egy applikáción keresztül dokumentálják. A képeken látszik, hogy jelenleg (kicsit több mint egy hónap után) országos szinten 74. helyen áll jelenleg iskolánk a megtett lépések alapján. Az iskolai rangsorban a 6F osztály az első, az egész iskola lépéseinek 12%-át ők tették meg. Ezen kívül az osztályképból is látszik, hogy vannak olyan diákok, akik már 500-600ezer lépést is teljesítettek, vagy még attól is többet. Testnevelés órákon, az osztálykirándulásokon és a gyerekek a délutáni edzéseken is gyűjtik a lépéseket és a kilómétereket.