4.a Boldogság fája

- Csoport neve: Rozsahegyisuli4a
- Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Kollégium
- Kategória: Alsósok
- Téma: Fenntartható boldogság
- (185 megtekintés)
Az osztályunk nagy lelkesedéssel készítették el a mi Boldogság fánkat, ami teljesen az év végéig díszítette az osztálytermünket. Nem csak a ballagáson, de az évzárón is ott volt a termünkben, így a szülők is láthatták a gyerekek utolsó munkáját is. Boldogsággal töltötte el őket, hogy együtt szedtük, gyűjtöttük össze az év boldogságos óráit. Jobbnál jobb emlékeket elevenítettek fel, miközben jó sokat nevettünk. Öröm volt nézni, hallgatni, látni, hogy kiből milyen érzés bújik elő. Jó volt, hogy nem csak a jó dolgok törtek ki, hanem az érzelgősebb, sírósabb, negatívabb érzések is kijöttek a gyerekekből. Két lány lelkesen vállalta a fa megrajzolását, a többiek pedig írták a fa leveleit, amit elkészülés után napokig a táblára, majd év végéig a falra raktunk fel. A bizonyítvány osztásnál több gyerek megköszönte, a boldogságóra élményét. Örültem, hogy belekezdtem velük a programba. Jövőre is folytatjuk, csak már az elsősökkel. Köszönjük szépen a lehetőséget!





