Mozgás mozgás, mozgás

- Csoport neve: Harangvirág csoport
- Pásztó Városi Önkormányzat Óvodája
- Kategória: Óvodások
- Téma: Egészséges életmód
- (118 megtekintés)
A mai nap a mozgásé volt a főszerep. Egy kis bemelegítő táncos mozgás után következtek a következő játékok. Két kötélen kellett egy labdát elvinni úgy, hogy a labda két műanyag rúd között volt. Nagyon kellett koncentrálni, hogy a labda ne essen le. Ezután zsákban futás következett. A harmadik játéknál egy kisebb sorfalat álltak a gyerekek, megfogták egymás kezét, és úgy kellett végigvezetni egy karikát, hogy nem fogják meg kézzel. A negyedik játéknál pedig előre megrajzolt formán kellett végighaladni, párban, egymás kezét fogva. A játékok után friss gyümölcssalátából kaptak, amit a gyerekek közösen készítettek el.