A boldogság gyakorlása

- Csoport neve: napraforgocsoport
- Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola
- Kategória: Óvodások
- Téma: Fenntartható boldogság
- (183 megtekintés)
Igaz, nyáron nem a megszokott módon folyik az óvodai élet, kevesebb gyerek jár az intézménybe, többet vagyunk az udvaron, a boldogságfoglalkozást sok gyerek igényli. A gyerekek kívánsága szerint, több boldogságdalt is hallgattunk, énekeltünk, táncoltunk rájuk. Nyáron talán még felfokozottabb a gyerekek mozgásigénye, ezért ilyenkor is szakítunk időt egy kis relaxációra, hogy kicsit lelassulhassanak, ellazulhassanak az állandó pörgésben. Minden nap mesélünk, mely a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlődéséhez nagyban hozzájárul. A homokozóban több gyerek segítségével megépítettük a boldogságvárat, melyet fűvel, virágokkal díszítettünk. Közösen visszaemlékeztünk a legkedvesebb „boldogságjátékokra”, melyeket az udvaron többször is játszottunk. Ilyenek voltak a Zombis, Cápatámadás, Hajótörés és a Felvidítós játék. A Föld napján a szelektív hulladékgyüjtést is gyakoroltuk, amely játékot a gyerekek gyakran újra kérnek, így rögzíthetjük a már elsajátított ismereteiket. Mindezekkel közelebb hoztuk célunkat, a fenntartható boldogságot.





