Boldog pillanatok a Pillangó csoportban

Boldog pillanatok a Pillangó csoportban

A Pillangó csoport a tavalyi évben már elkezdett megismerkedni a Boldogságóra Programmal, idén középső csoportosok lettünk, mélyebben tudtuk érinteni az adott témaközöket a gyermekek fejlettségi szintjéhez igazítva.
Úgy gondolom, hogy a program is hozzásegített minket ahhoz, hogy egy összetartó közösség formálódjon belőlünk. Minden alkalommal lelkesen és érdeklődve vettek részt a gyermekek a tevékenységekben, a családokat is igyekeztük minél jobban bevonni egy-egy téma kapcsán. A csoporttal közösen elkészítettük a Boldogság várát, valamint a hozzá vezető utat, melyet ahogy haladtunk tovább a témák feldolgozásával, úgy színeztük ki közösen.
Szeptemberben megismerkedhettek a gyerekek a Hála-fa történetével, akinek egy kirándulás keretein belül köszönetképpen közösen koszorút készítettünk. Hála hetet tartottunk, amikor minden nap összegyűjtöttük, hogy miért is vagyunk hálásak.
Októberben vendégül láttuk Orsit, az optimista boszorkányt, aki azért nem változott bibircsókos, gonosz boszorkánnyá, mert társaival ellentétben ő mindig az optimista szemüvegén keresztül szemlélte a világot. Elhozta nekünk is ezt a szemüveget, aminek a segítségével mi is elvarázsolhattuk rosszkedvünket.
Novemberben terápiás kutyus érkezett a csoportunkba, aki megtanított bennünket arra, hogy minden embernek segítő kezet kell nyújtanunk, szeretettel kell egymás felé fordulnunk. Ezen kívül szívpostát indítottunk, aminek a segítségével barátainknak szeretetlevelet küldhettünk az óvodában.
Decemberben ismét beköltözött hozzánk Füli manó, aki minden nap valamilyen csintalanságot eszelt ki a csoportban. Idén is a tavalyi évhez hasonlóan egész hónapban listára jegyezte fel a gyerekek jó cselekedeteit, amit végül a Jézuskának juttatott el.
A csoportunkban kialakítottunk egy Nyugi-sarkot, amit elláttunk mindenféle varázslatos eszközzel, ami segít bennünket abban, hogy a rossz érzéseinket leküzdjük.
Egy bajba jutott hercegnőnek is segítettünk kiszabadulni a sárkány karmai közül, változatos próbákat kellett a gyerekeknek kiállniuk hozzá, tele akadályokkal és fejtörőkkel. Megjutalmazott bennünket egy bállal, ahol közösen megünnepeltük azt, hogy elértük a célunkat, kiszabadítottuk a hercegnőt.
A Hoponopono varázslata az egész évünket átitatta, a gyerekek fokozatosan ismerkedtek meg a különböző konfliktuskezelési technikákkal, a szigetlakók tanítását több alkalommal is meghallgathatták.
A csoportunk imád mozogni, tornázni, tele van energiával, éppen ezért talán a testmozgás hónapja volt a kedvencük. Madarakká változtunk, és a kis tojásunkat próbáltuk sikeresen visszajuttatni a fészekbe.

Összességében elmondható az, hogy a gyerekek minden alkalom után gazdagodtak egy kis „útravalóval”, melyet szívesen megosztottak családtagjaikkal is. A különböző vendégeink, akik segítségével bebarangoltuk a Boldogság várához vezető utat többször is visszajöttek a csoportba, ha szükségünk volt rájuk. A gyerekek alkalmazták már segítség nélkül is a megtanult technikákat. Nagy segítségünkre volt a Titoktündér című könyv is, melyben több, a programhoz is kapcsolódó történet segített abban bennünket, hogy a gyermekek személyiségét, és szemléletét formáljuk.

Képek