Legyen boldog nyár!

- Csoport neve: Gézengúz Mese csoport
- CSÉCSEI GÉZENGÚZ ÓVODA
- Kategória: Óvodások
- Téma: Fenntartható boldogság
- (232 megtekintés)
Ismét egy újabb nevelési év zárásához érkeztünk. Az idő nagyon gyorsan megy, mi pedig igyekeztünk ebben az évben is elsajátítani minden boldogságóra témát, magunkra formálni, táplálkozni, tanulni belőle. A boldogságórák összegezésénél beszélgettünk az év közben előkerült témákról, megbeszéltük kinek melyik volt a kedvence. Megkérdeztem mit kell ahhoz tennünk, hogy boldogok legyünk egész évben? Itt minden hónap témájához mondtak valami példát. Elmondtuk ebben a nevelési évben utoljára a mesére hívó versikét, amit már nagyon jól tudnak és nagyon szeretnek is. Ezután a havi mesét olvastam el nekik, amihez a mese végén található kérdéseket megbeszéltük. Képeket is visszanéztünk a boldogságórákról, lelkesen mutogatták mikor meglátták magukat a fotókon és mondták egymásnak: „Emlékszel, itt táncoltuk el….”. Jó volt őket hallgatni 🙂 Elmeséltem nekik egy személyes történetet, amit a boldogságórára formáltam kicsit. „A doktornéni azt mondta, ahhoz hogy ne legyek szomorú keresnem kell minden nap 3 dolgot, ami boldoggá tesz és nem kell érte fizetni.”- hangzott a mondat. Erre mindenki tudott mondani valamit, amit le is írtunk a kolléganőm segítségével, illetve egy hozzá tartozó színezőt is kaptak a gyerekek, hogy még jobb kedvük legyen, színekkel kellett nekik megtölteni azt. Ezt nagyon szerették elkészíteni. Elkészítették a varázspálcát közösen kolléganőmmel, melyre mindenki tett egy szép színes szalagot. És mivel én sajnos egészségügyi okok miatt ekkor nem voltam ott velük nekem címezték jókívánságaikat a nyárra. Teljesen elolvadtam ettől a videótól 🙂 Végül a bízz bennem játékot is eljátszották, párban, pici akadálypályán mentek keresztül, utána a társuknak le kellett ülni, majd vizet adni neki. Előtte megbeszélték mire kell figyelni annak aki vezeti a másikat és annak akit vezetnek. Volt akinek rossz élmény volt bekötött szemmel menni, mert a társa gyorsan ment, vagy nem figyelt oda rá, de olyan is akadt akinek vezetőként volt nehéz dolga, mert akit vezetett nem engedte, hogy segítsenek neki. Szerintem nagyon jó tapasztalás volt nekik! Ezúton is köszönöm kolléganőmnek, hogy a váratlan helyzetben kisegített. Sok-sok boldogságórás élménnyel, tapasztalással zárul ez a nevelési év is és bízom benne, hogy a gyerekek (és főleg azok akik most elballagtak tőlünk és iskolába mennek ősszel) érzelmi intelligenciájuknak köszönhetően nem csak itt az órákon és az óvodai életben, de otthon és a későbbiekben is hasznosítják a megszerzett tapasztalatokat, módszereket. Kellemes kikapcsolódást, feltöltődést kívánok mindenkinek erre a nyárra! Jobb veletek a világ!



