Mindig boldog vagyok!

- Csoport neve: Tulipán csoport
- CSÖMÖRI NEFELEJCS MŰVÉSZETI ÓVODA
- Kategória: Óvodások
- Téma: Fenntartható boldogság
- (202 megtekintés)
Fenntartható Boldogság hónapja
2023. Június
A hét keddi nappal kezdődött a Pünkösd miatt. De jó is, mert tele voltak élményekkel, kipihenték magukat, örültek egymásnak. A napot egy „Boldogság-kapu” készítésével kezdtük, kiragasztottuk virágokkal, kitettük a folyosóra, hogy mindenki élvezhesse. Persze először mi, Tulipánosok próbáltuk ki. A pakolást ma jóval hamarabb elkezdtük, mert siettünk a jó idő miatt az udvarra, a gyümölcsöt is ott ettük meg. A szőnyegen beszélgettünk a hétvégéjükről, a Gyereknapról, ki, mit csinált. Elmondtuk sorba, hogy mi már mi mindent csináltunk a Boldogság Kastélyhoz vezető lépcsőn látható jelképek alapján. Az utolsó fok következik, ami egy kicsit feleleveníti a tudásunkat, hogy mindig észben tartsuk, és ez lesz a fenntartható boldogság. Ma a háláról beszélgettünk bővebben. Táncoltunk, verseltünk, mert még előttünk az évzárónk. Az udvaron próbáltunk több játék lehetőséget biztosítani, pokrócot, gyöngyfűzőt, síneket, trambulint vittünk, amivel örömmel játszottak.
A szerdai nap jó zsúfoltra sikerült. A gyerekeknek pillangó, és méhecskés színezőt hoztam, amiha kivágják, térbeli virágoskert lesz. Sokan azt készítették, az iskolába menő nagyok hagyományaink szerint a faliújságra lerajzolták közösen az óvodát, és az iskolát, és persze saját magukat is, ahogy átmennek innen, oda. Az élet úgy hozta, hogy Jázmin ma volt utoljára, mert elköltözik. Ezért a búcsúztatóját előbbre hoztuk. A szobában „szeretet alagutat” csináltunk, ahol most többször is átmehetett, simogatást, csikizést, és bíztató szép szavakat adtunk Neki. Utána ismert körjátékokkal emeltük a vidámságot. Majd táncoltunk a Barátság dalra a Hahó együttestől, és Bella Ha boldog vagy… című dalára. Az udvaron megettük a gyümölcsöt, majd Ovigaléria megnyitóra visszajöttünk az aulába, és közösen az egész óvodával, felavattuk azokat a buszokat, melyeket az óvónénik készítettek, és a búcsúzó gyerekek belerajzolták magukat. Nagyon szép, színes lett a galéria falunk! Az udvaron fényképeket készítettünk, elénekeltük Jázi kedvenc dalait, és megajándékoztuk Őt. Volt sírás, nevetés bőven a mai napra is.
Csütörtökön is búcsúztattunk egy kislányt, mert nyaralni mennek, és lemaradnának a búcsúztatóról. Sári nagyon izgult, kis ajándékkal érkezett, folyton azt figyelte, mikor adhatja oda nekünk az ajándékot. Neki is megcsináltuk a „szeretet alagutat”, amit nagyon élvezett. A „Jól érzem magam boogiet, és a „Boldog vagyok…” dalokat hallgattuk meg Bellától. Igyekeztem szinte minden mozzanatát lefényképezni, és elküldtem anyukájának. Az udvaron epret, és tortát bontottunk, volt finom üdítő is, majd megajándékoztuk Sárit. Ölelések, puszi osztások voltak, és öröm Sári részéről, mert örült a szeretetnek, ajándékoknak.
A pénteki, csömöri Mervald méhészeti látogatást le kellett mondanom, mert sajnos belázasodtam, nem tudtam menni.
A szivet választották a gyerekek a hónap jelének, az utolsó lépcsőfokra.
Nagyon Kellemes Nyarat kívánok Mindenkinek!





