Jól érzem magam, jól, jól érzem magam…

- Csoport neve: Harangvirag 5
- Sípos Utcai Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Egészséges életmód
- (237 megtekintés)
„A testmozgás gyakorlása” témához a „Szélike királykisasszony” magyar népmesét választottam, amelyet az 5 – 6 éves korosztály gyerekei már képesek befogadni. A mesével való ismerkedést úgy oldottam meg, hogy az előtte levő héten, minden ebéd utáni mesélésnél meghallgattuk a Youtube videót. Az első két napon hosszúnak tűnt a mese és nem keltette fel annyira az érdeklődésüket, de minden nappal egyre több mozzanatot jegyeztek meg belőle.
Ez alkalommal nem terveztem hozzá relaxációs gyakorlatot. Úgy gondoltam, hogy aképpen építem fel, mintha egy mozgás tevékenységet terveznék. Tehát elsőként a bemelegítő futást. Utána a mozgástevékenység folyamán felidéztettem velük folyamatosan a mese cselekményét. Versenyfutást rendeztünk. Két csapatban dolgoztattam őket. Úgy motiváltam őket a gyors futásra, hogy melyik az a csapat, amelyik kiállhatna Szélikével egy versenyre. Természetesen gyorsak voltak, koncentráltak és a csapattagok egymást buzdították a gyorsabb teljesítményre.
Továbbra is két csapatban folytatódott a Postás játék, hogy ki tudja a hírt a leggyorsabban tovább adni. Akadt egy – két gyerek, aki olyan csendesen súgta a másik fülébe a szót, hogy az nem értette meg, ezért meg kellett velük ismételtetni kicsit hangosabban. A közösségformálásnak és a csapattagok elfogadásának nagyon jó lehetősége volt ez a játék. Boldogan nyújtották fel az utolsók a kezüket, mikor meghallották a fülbe súgott szót. Az egyik csapatnál valahol elakadt a szó, mert nem az hangzott el az utolsó gyerek szájából, mint amit én az elsőnek a fülébe súgtam. A feladat megoldásánál nagyon koncentráltan figyeltek és arra törekedtek, hogy a társuk minél gyorsabban és pontosabban megértse.
Ezt követően olyan játékot találtam ki a gyerekeknek, hogy a mászó falra két karikát rögzítettem, hogy a mászófal kövei legyenek a gyűrű kövei és ezeket kellett eltalálni babzsákkal. Mind a két csapatnak számolnia kellett a találatokat, hogy aztán megállapíthassuk, melyik csapat vehetné fel a versenyt a mesebeli „Nyíllövővel”. A játék által gyakorolták a számolást, valamint az őszinte igazmondásra késztette őket. A dobásoknál együtt egymásért, egymásnak drukkoltak a csapattagok.
Ezt követte egy testnevelési játék, amelyben sátorzsákot kellett cipelni a gyerekeknek. Ennél a játéknál korosztályi csapatokat alkottam: az 5 és a 6 évesek csapata, és eszerint differenciáltam a sátorzsák súlyát is, mert a nagyobbaknak súlyosabb terhet kellett vinniük. A játékokat mindig kétszer játszottuk el, hogy lehetőleg egyszer minden csapat nyerjen. Ezek a feladatok egyaránt fejlesztették a kondicionális és a koordinációs képességüket is. Értékelésnél a gyorsaságukat és az erőnlétüket hangsúlyoztam ki, hogy még nagyobb teljesítményre serkentsem őket.
A továbbiakban azt a feladatot gondoltam ki, hogy kúszásban fújják el a lufit a terem közepéig és ott tegyék bele egy labdatartó tálba és fussanak vissza. A következő csapattag érte fut és visszafújja a léggömböt. Ezáltal erősödött a tüdejük, légzőrendszerük, és gyakorolták a fújás helyes technikáját. A csapatok buzdították társaikat. Azzal motiváltam őket, hogy melyik az a csapat, amelyik nyugodtan versenyezhetne „Szélfúvóval”.
Végezetül korosztályonként játszottak lufi labdázást, miszerint a lufi nem eshet le a földre. Közben szólt Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie… száma, ami még jobb kedvre derítette a gyerekeket. Stopper órával mértük, hogy melyik csapat meddig bírja a levegőben tartani a lufit. Az 5 évesek sokkal hosszabb ideig voltak képesek levegőben labdázni a léggömbbel. Amit a 6 évesek nem néztek jó szemmel. Sajnos az idő szűkössége miatt nem volt alkalom a 6 éveseknek a visszavágóra. Ennél a játéknál is az összefogás és a koncentráció nagyon erősen motiválta a gyerekek hozzáállását, ezért értékeltem pozitívan a csapat összetartását és figyelmét.
A foglalkozás ezután a csoportszobában folytatódott. A foglalkozás zárásaként kinyomtatott király és királynő arcot kellett kiszínezni, ami János királyfit és Szélike királykisasszonyt ábrázolta, Bagdi Bella jókedvre serkentő, pezsdítő dala mellett.