Összeveszünk, kibékülünk

- Csoport neve: napraforgocsoport
- Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola
- Kategória: Óvodások
- Téma: Megbocsátás
- (156 megtekintés)
Az óvodások életében kritikus pont a megbocsátás. Életkori sajátosságaik által egyre inkább törekszenek akaratuk érvényesítésére, ami sokszor ütközik mások elképzeléseivel. Mindez súrlódásokat eredményez, melyeknek feloldása nagyon fontos. Ebben a korban valóban tanulni, gyakorolni kell a megbocsátást.
A mi csoportunkban is mindennaposok – a szerencsére kisebb – konfliktusok. Sarkalatos kérdés, hogy ki játszott először egy-egy játékkal, vagy épp ki ütközött neki kinek. Törekszünk arra, hogy a gyerekek próbálják meg önállóan megbeszélni, megoldani a konfliktusokat, melyhez érzelmi támogatást nyújtunk. Ezek a helyzetek lehetőséget nyújtanak a megbocsátás gyakorlásra, amit a Boldogságprogramos foglalkozásokkal remekül tudunk kiegészíteni.
Már korábban tanultunk egy békülős dalt, Összevesztünk, hajba kaptunk, amit a gyerekek szeretnek énekelgetni, egymással eljátszani. Ez jó alapot adott a foglalkozáshoz, amit Bella dalával, majd a könyvben foglalt mesével vezettünk be. Jó kapcsolódási pontot jelentett, hogy sokszor nem is emlékeznek a gyerekek, hogy min vesztek össze, és kibékülni sokkal jobb, mert úgy mehet tovább a játék. A mese utáni beszélgetésen mindenki tudott mondani példát arra, hogy valakivel összevesztek, és egyöntetűen megegyeztünk, hogy kibékülni sokkal jobb. A tündérek mondókáját többször mondogattuk, a varázsszavakat gyakoroltuk. A gyerekek, főleg a fiúk nagyon élvezték a zombis játékot, remek lehetőséget nyújtott a szavak játékos gyakorlására. Egy kis matematikai játékkal is színesítettük a foglalkozást, mely során megbocsájtásszíveket számlálgattunk, és ritmikus sorokat alakítottunk ki a különböző nagyságú szívecskékből. A foglalkozást énekléssel, tánccal és egy kis imádsággal zártuk.
Egész hónapban gyakoroltuk a varázsszavakat, biztattuk a gyerekeket, hogy valódi helyzetekben is használják azokat. A zombis játék a gyerekek egyik kedvence lett, amit sokat játszunk azóta is.