Barátság, „mi tudat”

- Csoport neve: Harmatcseppek4.a 24/25
- Kőbányai Harmat Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Társas kapcsolatok
- (139 megtekintés)
Ebben a tanévben kezdtünk el belemélyedni a kooperatív csoportmunkákba, ezért kiemelten fontosnak tartottam, hogy megtanítsam őket igazán egymásra figyelni.
Az osztályban mindenki kapott egy névreszóló borítékot, amit kifüggesztettünk egy jól elérhető helyre a tanteremben. Arra kértem őket, bármi jót észrevesznek a másikban, (fejlődött valamiben, kedves volt, kiemelkedő volt valamiben, ügyesebben ment neki valami, figyelmesebb volt) írják meg neki egy cetlire és tegyék a borítékjába. A játék egészen a téli szünetig (közel 2 hónapig) tartott, karácsonyi ajándékként hazavihették. Mivel nagyon kíváncsiak voltak, időnként belenézhettek egyet-egyet kihúzva, rájuk bíztam, milyen gyakran volt szükségük erre a külső megerősítésre. Volt aki csak megtapogatta, hogy milyen vastag már a borítékja, volt aki egyáltalán nem nézett bele, volt aki, rendszeresen húzott belőle.
Azért, hogy mindenkinek legyen, volt olyan is, hogy kihúztuk egymás nevét és úgy írtunk bele, ill. kikötés volt, ha barátnak írnak, 5 másik gyerkőcben is keressenek vmi jót. Változatosan csináltuk, szabadon, nevet húzva, feladathoz kötve, csoportmunkához kötve, hogy biztosan mindenkinek legyen elég elismerése és fenn is tudjam tartani az érdeklődésüket.
Azóta is tart a játék, tolltartó alá rejtve, stb… 🙂