Jót tenni jó!

Jót tenni jó!

„Aki rendszeresen jó cselekedeteket hajt végre, az tartósan boldogabbá válik.’’- ezzel a gondolatébresztő idézettel indítottam a témát. Beszélgettünk arról, hogy az élet számtalan területén találkozhatunk jó cselekedetekkel. Ki-ki a maga életéből hozott példákkal is alátámasztotta, hogy jó dolog jót tenni másokkal. Minél több embernek segítünk, annál jobban érezzük, hogy teljes az életünk. Közösen megnéztünk egy rövid videót a jó cselekedetek témakörében, majd egymás nevét kihúzva egy-egy jókívánságkártyára írtak üzeneteket a gyerekek és adták át egymásnak.

Képek