Örömteli várakozás

- Csoport neve: Micimacik2022
- Károly Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (116 megtekintés)
BOLDOGÍTÓ JÓ CSELEKEDETEK
Kicsi korunkban minket is arra neveltek a szüleink, hogy legyünk kedvesek, jó szívűek, segítőkészek, törekedjünk arra, hogy a környezetünkben élőknek örömet okozzunk és ha szomorkodnak megvigasztaljuk Őket. Az óvodában mi is ebben a szellemben neveljük a ránk bízott gyermekeket, nemcsak azért, mert a közösségi nevelés, a társas kapcsolatok alakításának legfőbb, legalapvetőbb fundamentuma, hanem azért is, mert ezáltal válnak boldog, kreatív felnőttekké, társasalmunk „hasznos” tagjaivá.
A foglalkozást közös bevezető relaxációs gyakorlattal kezdtük, azt játszottuk, hogy úgy indul a reggelünk, ahogy a Tündérek is kezdik napjukat, Tündér-melegítő gyakorlattal. Közben elhatároztuk azt is, hogy a Tündérekhez hasonlóan, egész nap jó cselekedetek végzésére törekszünk.
Majd megbeszéltük, azt is, hogy miért j, jót tenni és hogyha másokon segítünk az minket is jó érzéssel tölt el. Ezt követen elmeséltem az Óvodás Vándor Tündérek című mesét, és közösen felépítettük a mesebeli falut, ahol a Tündérek jó cselekedeteikkel varázsoltak boldogságot a szegény családok életébe.
Később Boldog Dóra is bekapcsolódott a játékunkba, és „elmondta”, hogy Ő, mi jót tett ma reggel. Ennek hallatára a gyerekek is kedvet kaptak, hogy elsorolják, Ők miképpen tudnak jót tenni. Miután mindenki elmondta, le is rajzoltuk 1-1 szívecske alakú rajzlapra. Végül meghallgattuk a hónap dalát és felhelyeztük a 4. lépcsőfokra a jócselekedetek szimbólumát, a piros szívet.