Optimista gyerek vagyok

Reflexió-október-optimizmus
Az 1.órát az optimizmus reklám megtekintésével, megbeszélésével kezdtük. Ezután közösen választottunk (a kedvenc dalukat felírták egy lapra és ezek összesítésével született meg az osztály dala) egy olyan dalt, amit mindenki nagyon szeret az osztályban és fergeteges táncba kezdtünk, melynek végén több gyerek is úgy ült le, hogy „ez nagyon jó volt”. Ezt követően csoportban gyűjtöttek jó érzést, vidámságot kifejező szavakat, majd következett a rímjáték. Nagyon kreatív rímpárok születtek. Megbeszéltük, hogy következő órára gyűjtenek olyan képeket a saját osztálycsoportból, melyen vidámnak látják magukat, társaikat. A zárókörben megbeszéltük, hogy kinek melyik játék tetszett a legjobban és miért.
A 2. órát napimádással kezdtük, majd az optimista montázs plakát készítésével folytattuk, miközben a Pozitív gyerek vagyok kezdetű dalt hallgattuk. A gyerekek rengeteg képet gyűjtöttek az osztálycsoportból és nagyon lelkesen készítették el az „Ilyen vidámak tudunk lenni” plakátunkat. Az órát az osztály dalára való táncolással, majd meditációval zártuk.
A téma 3. óráját a Pozitív gyerek vagyok kártyák kiosztásával kezdtük. Minden gyereke 1-1 kártyát kapott, melyeket én válogattam ki előtte. A relaxációt követően mindenki felolvasta, amit a kártyáján látott és fűzött hozzá egy-két gondolatot. Ezután egy animációs filmet tekintettünk meg, majd erről beszélgettünk a gyerekekkel. Majd visszatekintve a hónapra, mindenki készített egy összefoglalót arról, hogy miért lehetett ebben a hónapban hálás. Végül az órát meditációval zártuk.
Összességében elmondható, hogy a gyerekeknek nagyon tetszett ez a téma. Maguk világítottak rá arra, hogy apró dolgokért is lehetünk hálásak, valamint arra is, hogy ha jó dolgot teszünk másokkal, azzal nem csak a másiknak teszünk jót, hanem önmagunknak is. A hónap dalát nagyon megszerették, szabadidőben és tízórai- uzsonna alatt is szívesen hallgatták.

ooo

Képek