Táncoló falevelek

- Csoport neve: Sziklaforrás 2-3.
- Egri Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola és Kollégium
- Kategória: Tanulásban akadályozottak
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (146 megtekintés)
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Sziklaforrás csoport
A legkisebbek csoportja érdeklődésükkel, a feladatok előtti várakozással szépítették meg az órákat. A levelek válogatása, ragasztása, elmélyült munkájuk és igyekezetük
Segítőn összebújva dolgoztak. Az ősz színei pompáznak minden levélkében.
Beszélgetéseinket igyekeztünk pozitív irányba terelni, még akkor is, ha külön erőfeszítésbe kerül, hogy jó irányba fordítsuk az eseményeket.
A siker, minden kis diákomat ösztönözi. Méregetik magukat a társak teljesítményéhez és durcásan nagyon hamar feladják, ha nem pont úgy sikerül mint a másikaknak. Ennek elkerülésére készítettünk közös fákat, táncoló falevelekkel. A választott színekkel dolgozhattak. A közös munkának kellemes élmény lett az eredménye. Későbbi órákon már egyéni munkák is születtek, a tapasztalataik pozitívan alakultak. Örültek egymásnak. Badi Bella hónap zenéjére a falevelek és mi is táncoltunk.