Batthyány Lajos Általános Iskola, Jánosháza 7. osztály

DSC_3684.jpg

A társas kapcsolatokat szűkebb és tágabb értelemben is bemutatta a kis csoportunk. Először egy plakátot készítettek a szorosabb baráti kapcsolatokról, amelyen pókhálószerűen a barátaik kapcsolatait is fel kellett tüntetni. Ezt követően egy kisebb kört alkottak a gyerekek az aszfalton. Azt a feladatot kapták, hogy saját magukat tekintsék kiindulási pontnak, és egy krétával kössék össze magukat azzal, aki számukra valamiért fontos. Egy vagy több társukat is megjelölhették. Ezt követően azokhoz is kellett vonalat húzni, akikre számíthatnának egy nagyobb baj esetén. Rengeteg vonal keletkezett így a körben. A legvégén próbáltuk megszámolni, hogy kihez hány vonal kapcsolódott. Saját maguk beszéltek ezt követően hosszú perceken át arról, hogy éppen rájuk miért ilyen kevés vagy miért ilyen sok választás esett. Azt is ecsetelték, hogy ez milyen érzést vált ki belőlük. Az óra végére a barátságokon túl tudtunk tekinteni, és rájöttünk, hogy minden vonal összekapcsolódik a MI körünk közepén.

Képek