Optimista Fülemülék
![falevel-kepek-1_n.jpg falevel-kepek-1_n.jpg](https://boldogsagora.hu/ae-content/uploads/2022/10/falevel-kepek-1_n-768x1024-800x1066.jpg)
- Csoport neve: Tiszavasvári Fülemüle
- TISZAVASVÁRI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY
- Kategória: Óvodások
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (83 megtekintés)
A foglalkozást, a Pozitív gyerek vagyok című dal közös meghallgatásával indítottam. Nagyon kedvelik a gyerekek a szőnyegen egymás mellett fekve a zenehallgatást. Rendszeresen végzett relaxáció ez a csoportunkban.
Aztán három csoportot alakítottunk és őszi hangulatot teremtettünk a gyerekekkel.
Egy csoport susogott mint a szél, másik csoport zizegett mint a felevelek, a harmadik pedig az eső hangját immitálta a laminált padlón az ujjacskáival. Nagyon hitelesen sikerült az őszi hangok életrekeltése, amit a gyerekek meg is fogalmaztak számomra.
Elmondtuk a mondókát közösen a kis falevélről, végül pedig életrekeltünk falevélként és táncrakeltünk Gryllus Vilmos : Őszi felevél című dalára.
Sok falevelet gyűjtöttünk a napokban a sétánk során, ezekből készítettünk ragasztás technikával szebbnél-szebb képeket a gyerekekkel.