Boldog visszaemlékezések

- Csoport neve: Katicák2024
- Károly Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Fenntartható boldogság
- (204 megtekintés)
A júniusi hónapban sok minden történt velünk: a nagycsoportosok ballagására készültünk, akik érzelmekkel telve köszöntek el az óvodától, a játékoktól, a sok együtt átélt közös élménytől. Végre közös kirándulásokat szervezhettünk, így lovaskocsis kiránduláson át, Vadasparki látogatáson keresztül, Kalandparki játszókig sok-sok élménydús esemény hozta össze a gyerekcsoportokat. Persze a közös fagyizás, játszóterezés, könyvtár látogatás sem maradt el. Nehezen is búcsúztuk el a gyerekek egymástól a hónap közepén. Szerencsére a legtöbben egy iskolában folytatják majd tanulmányaikat. Az utolsó boldogságóra foglalkozást a lecsökkent létszám miatt, összevonva tartottuk a Kisvirág csoporttal. Könnyen összeszoktunk, hiszen a gyerekek jól ismerik egymást és a ballagásra is együtt készültünk. A fenntartható boldogság téma feldolgozását néhány közös relaxációs gyakorlat kipróbálásával kezdtük: A katicák bemutatták a kedvenc technikájukat a „Tüdőtakarítást”, ami a Kisvirágoknak is egyből megtetszett. Ezután a „Dagasztást” játszottuk el, a feszültségek levezetésére. A „Hintaszék” módszer segített az ellazulásban, a megpihenésben. Nyugodt körülmények között elsőként az ajánlott mesét: Az aranytulipánt, diafilmen megtekintették a gyerekek, méghozzá laptopról, a Virtuális Diamúzeum honlapján van erre lehetőség. Érdekesnek találták a képi világot, és csendben figyelték. Elővettük a mesetarisznyát, belepakoltuk a képzeletbeli kellékeket, a csoportszoba szőnyegére pedig kialakítottunk egy erdőt, akadályokkal. Mindenki a királyfi bőrébe bújt, s így indultunk útnak megkeresni a világ legszebb leányát. Az utunk során a javasolt mondókákkal, énekekkel színesítve haladtunk. Mindig kedvelt tevékenységük, ha akadálypályát építünk, és többször is végigmehetnek. Most is így tettünk, lassabb gyorsabb tempóban lehetett végigmenni, mindig új feladatokkal: ugrással, mászással, akadálykerüléssel. Egymás között megbeszélték, hogy ki vezesse a többieket, így mindig más ment elől. Útközben elraktuk a tarisznyánkba a pikkelyt, a holló tollat, az ősz hajszálat. Amikor el kellett bújni, akkor előhívtuk őket segítségül. A gyerekek elbújtak, és én mint királylány indultam megkeresésükre. Az izgalmasabb játék érdekében csukott szemmel elszámoltam húszig, addig elrejtőzhettek. Gyermeki módon várták, hogy megtaláljam őket, még ha látható helyen is voltak. Amikor újra játszottuk már a kislányok közül választottunk királylányt, és két segítőt is hozzá: egy hollót és egy halacskát. Ők éberen figyelhettek, amíg a királylány csukott szemmel számol, és szükség esetén súghattak a királylánynak. Szélesítettük a búvóhely keresési lehetőségeket is: nemcsak a csoportszobába, de a folyóson, a másik csoportba is elbújhattak – itt segítettek a jelen lévő óvó nénik. Nagyon élvezték, öt alkalommal is eljátszottuk, azután megbeszéltük, hogy az udvaron folytatjuk a bújócskázást. A lakodalmat is megtartottuk és a hónap dalára egy jót buliztunk. Végül megpihenve körbe ültünk és a zárókörhöz javasolt kérdésekről beszélgettünk. Felidéztük az egész éves boldogságóra foglalkozásokat, az átélt pillanatokat. Mindenki elmondta, hogy melyik téma tetszett neki a legjobban, de leginkább azt tudták felidézni, hogy milyen játékokat játszottak. A témakörök jelképeit átbeszéltük a boldogság kerekét segítségül hívva. A Kisvirág csoport örült, hogy együtt játszhattunk, többen a bújócskát emelték ki. Egy kislány az érzelem kártyákról mesélt, amit Ildikó néni hozott hozzájuk játszani. Felidéztük a korábbi együtt töltött boldogságóra tartalmát is: amikor decemberben a boldogító jócselekedetek témahónapjában együtt gyakoroltuk a jószívűséget. Jó érzés volt visszagondolni, hogy ezért a munkánkért elnyertük a hónap csoportja elismerést is. Az oklevelet körbeadtuk. Az asztalnál a gyerekek választhattak a hónap témájához ajánlott színezőket. Végül játékidőben közösen készítettünk egy boldogságtablót, amire rárajzolták kedvenc élményeiket, emlékeiket. Felkerültek a kirándulások, a ballagás, kinti nyári játékok. Feliratoztuk, hogy majd a szülők is eligazodjanak rajta, illetve bővíthessék. A többi csoportot is bevontuk és kértük rajzoljanak ők is a tablóra, szívesen kapcsolódtak be. Az udvaron megépítettük az óvodánk boldogság várát homokból, közepére elhelyeztük a csoportok jelképeit, a boldogóvoda logót. Sokan a csodájára jártak, a szülők is megköszönték az egész éves különfoglalkozásokat, örömmel hallgatták a gyerekek élménybeszámolóit, szívesen olvasták a képes beszámolókat. Jó szívvel búcsúztunk egymástól. A jövő évben is folytatjuk óvodánkban a boldogságóra foglalkozásokat a Micimackó, a Gomba és a Napocska csoportokban.




