A Boldogságvár meghódítása

- Csoport neve: Katicasok2022
- Jászszentandrási Gyermekvilág Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Fenntartható boldogság
- (289 megtekintés)
A Boldogságóra Program utolsó hónapjában átismételtük a nevelési év során tanultakat, felelevenítettük a szokás-és szabályrendszerünk azon elemeit, melyek a boldogsággal kapcsolatosak és a mindennapok részévé váltak. Készítettünk fonalszíveket: előre kivágott karton szíveket tekertünk körbe piros fonállal. A piros fonál körbeszőtte a szívet boldogsággal. Voltunk örömsétán is, mely során gyakoroltuk a jó cselekedeteket: a településünkön található kupakgyűjtő helyre – ami szív alakú -, műanyag kupakokat vittünk, segítve ezzel a jótékonysági adományozást. A sétát fagylaltozással zártuk – élveztük az élet apró örömeit, a fagyis néninek pedig hálásan megköszöntük a fagyit, majd a séta segítségével lemozogtuk az elfogyasztott édességet. Elkészítettük a csoportunk Boldogságtablóját is. Az év során készül fotók közül válogathattak a gyerekek az alapján, hogy ki melyik boldog pillanatunkra emlékszik vissza szívesen, és mindenki felragaszthatta a számára legkedvesebb emlékét a tablóra. Közben felidéztük, hogy melyik képen mit láthatunk: mit csináltunk, hol jártunk, miket tanultunk meg, hogyan lettek egyre ügyesebbek, mennyi élményben volt részünk.
Végül hatalmas szivacskockákból építettem a gyerekeknek egy boldogságvárat, ami körül eljátszottuk a Dombon törik a diót… kezdetű énekes játékot. A várat körbeülve megvalósítottuk az Ölelésláncot – mindenki megölelte a mellett lévő társát és az ölelés körbeért. A vár körül felidéztük a megmászott lépcsőfokokat és felkerült az utolsó szimbólum is a helyére. Átadtam a csoportnak a Hála Oklevelet, mely kikerült a faliújságra a Boldogságtablónk mellé. Végül mindenki áthaladhatott a Boldogságvár kapuján és örömmel mentünk az udvarra, ahol kedvük szerint elkészíthették a saját homok boldogságvárukat.
Ezzel a foglalkozással le is zártuk az évet. Annak ellenére, hogy kiscsoportos korosztályról van szó, úgy gondolom, hogy számos boldogságfokozó technikával sikerült megismerkedniük az év során. Rengeteg olyan szituáció adódott, amikor újra előkerült egy-egy elem (bocsánatkérés, társas kapcsolatok ápolása, hála, mozgás…), amely segítette a rendszeressé válást és sikerült szokássá alakítani. Bízom benne, hogy a Boldogságórán tanultak is meg fog nyilvánulni a gyerekek cselekedeteiben a későbbiekben is.





