Jó gyakorlatok. Ki, hogyan osztja be az időt.

Jó gyakorlatok. Ki, hogyan osztja be az időt.

Ezen az osztályfőnöki órán nem készítettünk el egyetlen produktumot se, mert egy igazán hasznos és tartalmas, őszinte beszélgetés alakult ki. A sport és mozgás előnyeinek összegyűjtése után, elég hamar előtérbe került az időbeosztás nem könnyű feladata, kérdésköre. Kértem a gyerekeket, mondják el, ki, mennyit szokott aludni. Az osztály nagy része túl keveset. (Sokan fogalmaztak meg 5-6 órát, volt, aki kevesebbet) Úgy ítéltem meg, hogy erről most fontosabb beszélni. Kutattuk a kevés alvás okait. Ezután kértem a sportolókat, hogy meséljék el, hogy hogyan gazdálkodnak az idővel. Kiderült, sokaknak nincs konkrtét terve, csak ahogy sikerül. Az egyik nagyon jól tanuló lány viszont elmesélte, hogy ő hogyan gazdálkodik az idejével, ami szerintem, mindenki számára tanulságos volt.

Képek