Ho’Oponopono – A haragom kifújom….!

HoOponopono.jpg

A megbocsátás témához kapcsolódó foglalkozásokat minden alkalommal a Ho’Oponopono című dal közös meghallgatásával kezdtük. Először megbeszéltük, miről szólt a dal, ki – melyik szóra, gondolatra emlékszik belőle és hogy mikor szoktuk ezeket a szavakat használni. Relaxáció után kifújtuk magunkból a haragot, mint a cica – próbáltuk tudtosítani a légzést, mellkasi és hasi légzésre koncentrálva.
Mesének „A bánatos medve” című Mészöly Miklós mesét halgathatták meg a gyermekek. A következő alkalmakkal már interaktív módon el is játszottuk mondókákkal, dalos játékokkal kiegészítve. A gyerekek kedvenc medvés játéka a „Medve koma” című, ezért ezt játszottuk el a mese lezárásaként.
A gyurmaarc készítés nagyon felkeltette a gyerekek érdeklődését, melyet kooperatív technika alkalmazásával dolgoztunk fel. A gyerekek négy csapatban dolgoztak. Csapatonként egy megbántott vagy egy boldog arcot kellett elkészíteniük. Minden csapat alkotását megnéztük, majd a csapatok gyurmaarcot cseréltek, és a meglévő érzelmet kellett megváltoztatniuk. A látott képek alapján nagyon jól meg tudták fogalmazni a gyerekek a hozzá tartozó érzelmeket, és azok megoldását is.
A Föld napja alkalmából mi is csatlakoztunk a közös énekléshez. A dalt pedig elvittük a többi csoportba járó gyermekekhez is.
Végül elkészítettük a megbocsátás virágait, melyeket pont anyák napjára vihettek haza a gyermekek! 🙂

Képek