Apró örömök a csoportunkban

- Csoport neve: csibecsoport
- Békéscsabai Tündérkert Óvoda Szegfű u. 11. Telephelye
- Kategória: Óvodások
- Téma: Apró örömök élvezete
- (112 megtekintés)
Mindennap azzal kezdődött a napunk, hogy érkezéskor elmondták a gyerekek, milyen öröme volt reggel. Ha bármilyen ok miatt ez esetleg elmaradt, akkor mindig figyelmeztettek engem is. A rajzos mondóka gyakorlása kedvelt tevékenység lett. A hónap dala szinte mindennap elhangzott. A hónap közepén volt egy kis esőzés, az esőtáncot mégis a csoportban valósítottuk meg. Mindenki elkészítette a kis felhőjét, melyre esőcseppeket ragasztottunk. Az volt a feladat, hogy a felhő arcát úgy kellett megrajzolni, amilyennek a hangulatukat érezték a gyerekek. Csupa mosolygós felhő nézett ránk. Többször eljátszottuk a simogatót, amit bővítettünk a gyerekek kreatív ötletei alapján. Báb segítségével kérdezz-felelek formában, a végén pedig meg kellett ölelni egymást. Az ölelés az egymás iránt érzett szeretetüket fejezte ki. Volt aki nagyon hosszan ölelte kis társát. A víz világnapján az óvoda teraszaira vízzel telt lufikat akasztottunk ki. Óvodai szinten ünnepeltük ezt a napot, játékos feladatokkal tarkítva. Volt vízhordás edényekben, esőcsepp válogatás, számlálás, tóba halak rajzolás, az óvodai virágoskert, sziklakert öntözése. Ez a nap alkalmas volt arra is, hogy óvodánk boldogság fotóját elkészítsük. Az alap kép elkészült, most már szívecskékkel fogunk keretet varázsolni rá. Tartalmas hónapunk volt.