Háborús „boldogságaink”

- Csoport neve: boldogsagosak
- Csajági Református Általános Iskola Balatonfőkajári telephelye
- Kategória: Alsósok
- Téma: Apró örömök élvezete
- (99 megtekintés)
Háborús „boldogságaink”
A foglalkozás elején körben állva egyszerű ritmusokat kellett ismételniük tapsolva vagy dobogva, amíg be nem kapcsolódott mindenki és egyenletessé vált. Behunyt szemmel párt kerestek maguknak, akivel valamilyen módon összekapcsolódva kérésemre különböző mozgásokat végeztek. Majd a Tavaszi szél… kezdetű népdal éneklése közben szintén körben állva, megfogtuk egymás kezét és ringó mozgást végeztünk az ének ritmusára. Ezek után megnéztük azt a kisfilmet, amelyben 32 metronóm egy idő után teljesen szinkronban mozog.
A következő alkalommal meghallgattuk Döbrentey Ildikó: A hétdombi csodatevő szivárvány című meséjét. Kijelöltük a hét domb helyszínét, kiválasztottuk a szereplőket, a mesélőt és eljátszottuk a történetet. Ezek után mindenki helyben „ugrált” a saját szivárványos ugrókötelével, amit tapsra abbahagytak és akinek a nevét mondtam kimondhatta hangosan, hogy mi tenné most őt boldoggá. Volt aki nem tudta, hogy mi, mondván, hogy ő most is boldog. De volt egy kisfiú, aki ezt mondta: – Engem az tenne boldoggá, ha nem lenne háború! És ekkor meg kellett állnunk! Magam mellé hívtam azt a kislányt, akinek édesanyja kárpátaljai, a nagyszülei és nagybátyja ma is ott élnek. Elmesélte, hogy sajnos nem tudnak hozzájuk költözni a háború végéig, mert nem hagyhatják ott az állatokat és a megművelt földet. Egy kisfiú arról beszélt, hogy az ő nagyszülei az Ukrán határhoz közel élnek, és ők is félnek. Megnyugtatásul megpróbáltunk apró örömöket keresni ebben a helyzetben, mint például „telefonozni” minden nap szoktak, egészségesek, nincs hiányuk semmiben és náluk nincsenek harcok. Az imádok élni című Bella dal hallgatása közben egy nagy boldogságöleléssel fejeztük be az órát.
Miután megnéztük a „Dobronka cirkusz világszám! Fürge ujjak kötéltáncoscsoport” produkcióját, az előzetesen elkészített nyuszis kézbábokat mozgattuk meg zenehallgatás és éneklés közben.
Mindig örömet jelent számukra, amikor az ötödikes nagylányok (volt osztályom) meglátogatnak bennünket. Együtt énekelgetnek, beszélgetnek velük és most a tojásfestésben és a tojásfa díszítésében is besegítettek.