Apró örömeink
- Csoport neve: Gólya jómadaraink, 1. osztály
- Tarczy Lajos Alapiskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: Apró örömök élvezete
- (213 megtekintés)
Az órát azzal kezdtük, hogy körbe ültünk, megosztottam velük ezt a gondolatot, hogy a kacagás, lelki kocogás. Ez után az volt a feladat, hogy akinek dobom a babzsákot, annak kellett egy mondatot mondani a „kacagás” és a „kocogás” szavakkal. Nagyon jó kis gondolatok születtek, jókat nevettünk közben.
Ez után 2-3-sával leülve, kitöltötték az apró örömök táblázatot, és a csoporton belül megbeszélhették, ki mennyit pipált ki és vajon miért pont annyit. Csak egy lány volt, aki a 30-ból csak kettőt tudott kipipálni.
Az óra harmadik részében felírtuk a táblára az örömforrások 4 csoportját, és ehhez kerestek, írtak példákat.
Nagyon jól telt az óra, és hiszem, hogy kicsit jobban tudatosult bennük, mennyi apró öröm veszi körül őket.