Apró öröm, nagy öröm

277232029_492601335849324_4693870421750989919_n.jpg

A hónap témája „Az apró örömök”. A boldogságóránkat Bagdi Bella: Imádok élni kezdetű dallal indítottam, mellyel a gyerekek figyelmét keltettem fel. A dal nagyon tetszett a gyerekeknek és el is kezdtek rá táncolni. A délelőttünket relaxációs gyakorlattal folytattuk a ” Napimádással”. Ez után leültünk a szőnyegre, majd Boldog Dóra érkezett hozzánk, aki elmondta, miről fogunk ma beszélgetni. Elmesélték a gyerekek, a napokban milyen apró örömben volt részük (elmentek anyával a játszótérre, volt, aki Ugriparkban járt…).Ez után elmeséltem nekik „Bezzeg Andrea: Újra együtt” c. meséjét, amit hallgatás után átbeszéltünk, mi is történt Góliáttal. Játszottunk a „tapintós lufikkal”, ami különösen érdekes volt számukra, mivel ilyen formában még nem találkoztak vele. Találgattak mivel is lettek megtöltve.A rizses lufit könnyen felismerték, a liszttel és sóval megtöltöttet kevésbé. 🙂 Később laptopon az összeállított mosolygós képeket néztük meg, melyek kiscsoporttól mostanáig készült képekből lettek megszerkesztve. Felelevenítettük, miért is mosolyoghattak azon a képen. Élvezet volt hallgatni, ahogy örülnek a saját képüknek. A foglalkozást a munkafüzet 54. oldalán lévő feladattal folytattuk, közben pedig ismét meghallgattuk a hónap dalocskáját.

Képek