Rajzolgató

- Csoport neve: Kismacik
- Velencei Meseliget Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Apró örömök élvezete
- (110 megtekintés)
Az apró örömök témakörét relaxációs gyakorlatokkal kezdtük meg: Napimádás, Domborítok, mint a cica, házba bújok, mint a csiga. Majd egy beszélgető kör keretében, megbeszéltük, hogy mit szeretnek a gyermekek a tavaszban, milyen zöldségek, gyümölcsök teremnek, milyen virágok nyílnak és mely állatok hangját hallhatjuk. A mesét a „Mi van a zsákban?” című játékkal vezettük be. Ezután elfoglalták helyüket a mesepárnán és Bartos Erika- Bogyó és Babóca – Március című meséjét nézhették és hallgathatták meg. A mese végén eljátszottuk, kipróbáltuk milyen lehetett a füvön gurulni Bogyónak és barátainak, a csoportszoba szőnyegén. A meséhez készített rajzot kiszínezték a mese végén.
A színezés után filctoll technikával készítettük el a rajzos mondókát, mely által sok szép sündisznót rajzoltak a gyermekek.
A téma zárásaként meghallgattuk a márciusi hónap dalát!