Kis-forrás Német nemzetiségi Általános Iskola, 2074 Perbál, Hősök tere 2.

Optimizmus-214.jpg

BOLDOGSÁGÓRA – 2016. október – 1. OSZTÁLY

1. foglalkozás – Beszélgetés, a téma bevezetése

I. A szabadban (mivel ma jó az idő)
Körbeülünk az iskola kis udvarán.

Szükséges eszköz:
CD lejátszó (hosszabító)

Meghallgatjuk a múlt havi hála dalunkat:
♫♪ Bagdi Bella Szép nap ölelj át c. dalát

Felelevenítjük az elmúlt hónap témáját. Mindenki elmondja, milyen örömök érték őket, mire emlékeznek vissza szívesen.

Én kezdem:
– Nagyon hálás vagyok nektek, hogy már mindenki szépen kipakol reggelente, amikor bejön a terembe, és csak utána megy hátra játszani. Köszönöm nektek, hogy az összes széket lepakoljátok (köztük az enyémet is).
Nagyon örülök, és a takarító nénivel együtt hálás vagyok azért, mert már nem felejtitek el átvenni a benti cipőtöket, ha beléptek a terembe.

A gyerekek közül is meghallgatjuk azokat, akik szeretnék megosztani velünk gondolataikat.
Pl.:
– Hálás vagyok anyukámnak, mert minden este olvas nekem mesét.
– Hálás vagyok a barátomnak, mert mindig odaadja nekem a játék autóját.
– Hálás vagyok apukámnak, mert hozott nekem egy kiskutyát, amit már nagyon régen szerettem volna.

II. A teremben
Ezután bemegyünk a terembe, ahol az osztály másik tanító nénije közben előkészítette a szükséged eszközöket:
5 kancsó víz, cukor, kanál, poharak, citromfacsaró – letakarva
5 db nagyobb citrom

Rátérünk október havi témánkra:

AZ OPTIMIZMUS

– Gyerekek, kérek egy önként jelentkezőt, aki megkóstol pár csepp citromot.
Kijön egy önként jelentkező fiú és egy lány. Kiskanálra csepegtetek néhány csepp citromot, megkóstolják. Összerázkódnak (a többiek nevetnek).

– Milyen volt az íze?

– Nagyon savanyú!
– Gyerekek, véleményetek szerint mit jelent ez a mondás:
„Ha citromot kapsz az élettől – csinálj belőle limonádét!” (Dale Carnagie)
– Pl., ha a citromokból limonádét készítünk, már nem olyan savanyú. meg lehet inni, sőt még finom is.
– Finom ital lesz belőle, és nagy melegben oltja a szomjunkat.
– Ha nem citromról van szó, hanem pl. valami számunkra rossz dologról, akkor hogy értelmezhetjük ezt a mondást? Történt-e már veletek olyan, hogy valami nagyon rosszul indult, de végül valami jó dolog lett belőle?

Néhány válasz:

– Beteg voltam, vérvételre kellett mennünk. Nagyon féltem, fájt is, kicsit sírtam. Utána kaptam anyukáméktól egy kicsi játékot.
– Tegnapelőtt délután anyukám mondta, hogy gyakoroljuk egy kicsit az írást., de én nem akartam, nem volt kedvem, el akartam menni Benihez játszani. Apukám sem engedett el, és írnom kellett 4 sort az otthoni gyakorló füzetembe. Tegnap piros pontot kaptam írásból tőled, és délután nem kellett gyakorolnom, hanem elmehettem játszani Benihez.
– Régebben a nagymaminál aludtam. Szerettem volna este tévét nézni, de a mama azt mondta, hogy az a film nem nekem való. Nagyon haragudtam, és elmentem lefeküdni, nem is köszöntem a mamiéknak. Forgolódtam az ágyban és nem tudtam elaludni. Egyszer kinyílt az ajtó és bejött a mami. leült az ágyamra, és mesélni kezdett. Elmesélte a három kismalac című mesét, amit én már hallottam az óvodában. Nagymamám olyan érdekesen viccesen mesélte el, hogy sokat nevettem rajta, és már egyáltalán nem bántam, hogy nem nézhetem a tévét. Utána hamar el is aludtam.

Ezután limonádét készítünk és iszogatás közben zárásként meghallgatjuk
♫♪ Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok c. dalát.
2. foglalkozás – Az optimizmus téma feldolgozása

Helyszín: az osztályterem
a gyerekek tetszőlegesen helyezkednek el (padoknál, szőnyegre)

Szükséges eszközök:
CD lejátszó
színes kártyák

♫♪ Meghallgatjuk Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok c. dalát (a refrént már énekeljük)

– Gyerekek ez a hónap az optimizmus jegyében telik el nálunk. Az optimizmus azt jelenti, hogy ha valami rossz, kellemetlen dolog történik velünk, abból mi valami jót hozzunk ki, jót lássunk benne, bizakodjunk, hogy minden jóra fordul. Lássuk mindben a jót! És úgy is lesz.
Kártyákat készítettem, különféle helyzeteket írtam rá, amibe mindenki belekerülhet. Húzzatok belőle, néhányan már tudnak közületek olvasni ők, meg én felolvassuk mi áll rajta. Azután gondolkozzatok el rajta, mit csinálna Derűs Dóra, és mit Szomorú Szilárd.

A kártyák:

Hétvégén kirándulni mennétek a családdal, de nagyon rossz az idő, szakad az eső.
1.
Egyik osztálytársad szülinapi bulit rendez. Az összes barátodat meghívta, csak téged nem.
2.
Tegnap délután a nagy játék hevében nem készítettél házi feladatot. Ezért másnap a tanító néni megdorgált.
3.
Anyukádnak nagyon sok munkája volt tegnap. Megkért, hogy segíts neki, de te inkább tévét néztél, mert a kedvenc meséd ment. Csúnyán összevesztetek.
4.

Testvéred szeretne játszani a babáddal, de te nem adod oda neki, pedig most nem is játszol vele. Összevesztek.
5.
Nagyon szeretnél palacsintát enni. Anyu megígéri, hogy vacsorára csinál, de hirtelen el kell mennie valahova, és csak későn jön haza.
6.
A barátnőd pizsama partit tart, de hozzátok vendégségbe jönnek két napra a nagyszüleid. Nagyon szereted őket, de szeretnél a barátaiddal lenni.
7.

A hétvégi focimeccseteket nagyon vártad, de az edző csak a végén állított be 5 percre.
8.

Verset kaptatok megtanulni házi feladatként. Szeretnél kimenni, de anyukád nem engedi, s veled tanulj a verset.
9.

te voltál a kapus a focimeccsen
3-2-re kikaptatok.
10.
Nagyon tetszik neked Réka. de ő nem veled, hanem Tomival játszott.
11.
Te is megtanultad a verset, de a tanító néni téged nem szólított.
12.

Beálltál a repetázók sorába, de mire rád került a sor, elfogyott a repeta.
13.

Az első osztályban már majdnem minden osztálytársad tud cipőt kötni. Te még nem.
14.
Te Boti mellé szeretnél ülni, de mivel szemüveges vagy, Boti meg nagyon magas, neked az első padban kell ülnöd a szintén szemüveges Andris mellé.
15.

Elkészítetted a szorgalmi feladatot, amiért piros pont jár, de sajnos otthon maradt az íróasztalodon.
16.
Néhány példa:

1. kártyához:

Derűs Dóra:
– Igaz, hogy esik az eső, de otthon is eltölthetjük együtt az időt. Pl.: társasozunk, mesét nézünk, barkochbázunk, sakkozunk, mesét olvasunk, beszélgetünk.

Szomorú Szilárd:
– Bosszankodom, hogy meghiúsult a program. Anyu biztosan takarítani fog, apu meg számítógépezik.

3. kártyához:

Derűs Dóra:
– Igaza van a tanító néninek, hogy megszidott, nem készítettem leckét. De megígérem neki, hogy holnapra pótolom.

Szomorú Szilárd:
– Na, már megint pont az én füzetembe nézett bele. Miért mindig engem néz. Miért olyan fontos az a lecke? nem is értem. És még anyu is haragudni fog rám.

14. kártyához:

Derűs Dóra:
– Jajjj, már majdnem mindenki tud cipőt kötni. nekem meg mindig várnom kell vagy a tanító nénire, vagy valamelyik barátomra, hogy bekösse. Így mindig én megyek le utoljára az udvarra. nem baj, anyukám azt mondta, hogy őszi szünetben megtanuljuk. nem tűnik nehéznek, ahogy a többiek kezét figyelem. A tanító néni megmutatta egy nagy masnival a combomon. otthon azzal fogom gyakorolni, mert nekem adta.

Szomorú Szilárd:
– Úgyse tudom megtanulni, olyan nehéz. Mindig kicsúszik a fűző a kezemből. majd anyu beköti. Ide a suliba meg hozom a tépőzáras cipőmet. akkor senki sem jön rá, hogy még mindig nem tudok kötni.

♫♪ Ismét meghallgatjuk Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok c. dalát, együtt énekeljük.

3.foglalkozás – Optimista képregény készítése

Osztályteremben – velem

Szükséges eszközök:
A3-as rajzlap – előrajzolva
színes ceruzák
CD lejátszó

♫♪ Meghallgatjuk Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok c. dalát

Visszatérünk az első foglakozás beszélgetésére:

Mit is nevezünk optimizmusnak?
Mondjunk rá példákat!

– Gyerekek, mondatokat kezdek el, fejezzétek be őket.

 Esik az eső, nem tudunk kimenni az udvarra, de …
 Lázas vagyok, nem tudok iskolába menni, de …
 A testvérem elvette a kedvenc játékomat, de …
 Összevesztem a barátommal, de ….
 Megbántottam apát, mert nem tettem meg amire megkért, de ….
 Elfelejtettem megtanulni a verset, de …
 Nem nyert a csapatunk a kidobó versenyben, de …
 Anya nem engedi, hogy szerdán átjöjjenek a barátaim, de …

Néhány befejezés:

 … kártyázhatunk a szobában.
 … mindennap elhozzák a leckét, így nem maradok le a tanulásban.
 … odaadta a legóját, hogy én is tudjak játszani.
 … másnap megkerestem és kibékültünk.
 … nagyon bántott a dolog, és másnap mégis megcsináltam.
 … de megígértem a tanító néninek, hogy megtanulom, és felmondom.
 … de a fociban igen. legközelebb a kidobósban is ügyesebbek leszünk.
 … de azt mondta, hogy szombaton átjöhetnek.

Ezután megbeszéltük, hogy optimista képregényt készítünk. Kiosztottam a lapokat, melyeket előre megrajzoltam:

Ezután megbeszéltük, hogy mindenki elgondolkodik, és megpróbál egy olyan esetet felidézni, ami megtörtént vele:

– Ezt szerettem volna
– Nem a terveim szerint alakult
– Ezt tettem, hogy megoldjam
– Minden jóra fordult
A munkát az iskolában kezdtük el,

és otthon fejezték be.

♫♪ A foglalkozás végén ismét elénekeltük Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok c. dalát

Másnap mindenki behozta, és elmesélte hozzá a történetét.

Képek