A „jószívű” Kipikopik

IMG_20220307_151839.jpg

A téma feldolgozását a lányok kérésére táncolással kezdtük, a már ismert BB dalokra, majd egy kicsit lazítottunk a „Napimádás” relaxációs gyakorlattal. Ezután különböző cselekedeteket ábrázoló képeket nézegettünk. Megbeszéltük, hogy kik vannak rajta, mit csinálnak, szerintetek melyiken csinálnak jó, vagy rossz dolgot…stb. Meghallgattuk a hónap dalát (Jó emberré csak a…), és akinek még volt kedve azok megoldhatták a kifestő és színező munkafüzet 27. oldalán lévő Mókusos feladatlapot.
A következő alkalommal már a hónap dalának meghallgatásával kezdtük a tevékenységet. Majd elmeséltem BA: Szívem kertje c. mesét. Utána arról beszélgettünk, hogy mik a jó cselekedetek, kinek mivel lehetne segíteni. Akinek kedve volt az segített a kismadaraknak, hogy eljussanak a fiókáikhoz a színezőn. (Már novemberben kihelyeztük a madáretetőket így naponta ellenőrizzük, hogy van-e még elég madáreleség az etetőkben, amit a gyerekek kezdeményeznek.)
Mivel a decemberben Karácsonyra készülünk, a család témakörnél szituációs játékokkal is próbálkoztunk. A „Kalácssütés” c. lazító drámajátékkal kezdtük, utána ötleteltünk, hogy mit tudnánk segíteni otthon, vagy az óvodában a készülődés során. Kire mondják azt, hogy jószívű, és mi hogyan tudnánk azok lenni. A vállalkozó gyerekek pedig eljátszották, majd az „Amerikából jöttem” játék mintájára megpróbáltuk kitalálni a látott szituációt. A tevékenység zárásaként Bagdi Bella dalokat hallgattunk, és táncoltunk.

Képek