Minden rosszban van valami jó :)

PA240079.jpg

„Minden rosszban van valami jó” A mi történetünk:

2015.szeptember 1.-jén megkezdődött a suli, osztályunk 32 fővel indult. Az osztályban több személyiség járt ezért feszültségek alakultak ki.
Kialakultak a csoportok és barátságok, de egy személy sajnos nehezen illeszkedett be. Emiatt az egyik csapat kinézte magának és elkezdődtek a gondok.
Egyik probléma után jött a másik, hiszen nagyon sok nézet eltérés adódott. Megpróbáltuk egymással megkeresni a közös hangot. Sajnos a dolgok nagyon elfajultak és az egyik lánynak távoznia kellett osztályunkból. Osztályfőnökünk sokat dolgozott, hogy a kialakult problémákat helyre hozzuk, és végül elfogadtuk egymást.
Most 2016.szeptemberében ismét elkezdődött az iskola, ahol már egy összetartó, összekovácsolt csapat kezdte az új tanévet. Az osztályközösségünk jobb lett. Kitartunk és kiállunk egymásért.
És hogy ebből mi a tanulság?: Mindenkiben és mindenben meg kell keresni a jót még ha nehéz is, mert megéri. A befektetett munka meghozza gyümölcsét 🙂

A hajszobrászok 10.F/ hajasok 1.

„Minden rosszban van valami jó” egy kitalált történet:

a történet 2016 Halloween-jén játszódik. A szereplője egy 7 éves kislány, aki barátaival és osztály társaival el szeretett volna menni édességet cukorkákat, csokikákat gyűjteni. Az anyukája nem akarta elengedni, mert a szobája nagyon rendetlen volt. Ha összetakarít elmehet, de a kislány ahelyett, hogy rendet rakott volna inkább hisztizett. Nem volt hajlandó takarítani, ezért otthon kellett maradnia.
A másnapi hírekből hallották, hogy sok gyermek kórházba került étel mérgezéssel az ő környékükről, mert szennyezett csokit kaptak a gyerekek a halloweenezésen.
A kislány nagyon örült, hogy anyukája nem engedte meg, hogy elmenjen, mert ő így nem került be a kórházba, mint barátai, nem kapott ételmérgezést. Hálás volt anyukájának a szigoráéert, és következetességéért.

hajszobrászok 10.F/ szobrászok 2.

Képek