Ötlet-szófelhő
- Csoport neve: Pimpike 1 és 3
- Illyés Gyuláné Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
- Kategória: Tanulásban akadályozottak
- Téma: Megküzdési stratégiák
- (238 megtekintés)
Februárban új kisfiú érkezett az osztályba. Eleinte sokat szomorkodott, nem találta a helyét. Előfordult, hogy sokszor elpityeregte magát. Így teltek a napjaink, míg el nem érkezett a farsang ideje. Ezt minden évben nagyon várják a gyerekek, fánkot sütünk, kézműveskedünk, tréfás vetélkedőt szervezünk és persze beöltözünk jelmezbe. Az idén verset is tanultunk Gazdag Erzsi: A bohóc köszöntője című versét. Mindenkinek tetszett, de Dani a közös versmondásban sem akart részt venni. Közösen kitaláltuk, hogy hogyan lehetne Danit bevonni. A gyerekek közösen hozták a jó ötleteket: volt aki megsimogatta, volt aki labdázni hívta, volt aki megölelte. Bevontuk a közös táncba is. Aztán mindent megoldott a „csodatévő bohócsapka”. Dani végül örömmel mondta a társaival a verset. Dani leküzdte a félelmét és ki mert állni az osztály elé, a többiek pedig örültek, hogy most már Dani is részt vesz a közös játékokban. Mindenkinek vannak nehézségei és gátlásai, de közös erővel, egymás segítésével le tudjuk küzdeni ezeket.