Farsang van, farsang van, küzdjünk meg hát, bátrabban!

20220222_104225.jpg

Ez alkalommal, az e havi téma feldolgozását összekötöttem a csoport farsangjával. Ugyanis a farsangi, versenyjátékok során is megtapasztalhatják a gyerekek a megküzdési stratégiákat. Először jelmezes felvonulás keretében mutatkoztak be a csoportom tagjai. Néhányuk még kis versikét is mondott a bemutatkozás során. A lányok között továbbra is a leggyakoribb jelmezek, a királylány, a tündér és a pillangó. A kisfiúk pedig a sorozatok férfi főszereplőit jelenítették meg, (Szuperman, Batman, Amerika kapitánya), akik erősek és bátrak, mindent legyőznek és szuper képességeik vannak. Elmondtuk a tanult farsangi mondókát és elénekeltük a farsangi dalokat.
Mielőtt elkezdtük a versenyjátékokat, megkérdeztem a gyerekeket, hogy szerintük, mit jelent az a szó, hogy „megküzdeni.” Az egyik kisfiú úgy fogalmazott, „küzdenek, verekednek egymással.” Elmondtam nekik, hogy lehet egy problémával, feladattal megküzdeni és lehet egy társsal, ellenféllel versenyezve megküzdeni. Egy kihívás előtt nyugtalanok vagyunk, idegesek, feszültek lehetünk, sőt izzadhat a tenyerünk. A küzdelemre fel lehet készülni lélekben és gyakorlással. A gyakorlás, az ismétlés segít abban, hogy felismerjük, hogy egy feladat megoldása könnyű-e a számunkra vagy nem. Felkészülhetünk lélekben, ha feladatot nem tudjuk teljesíteni, akkor nem fogunk hangosan kiabálni vagy hisztizni, hanem elfogadjuk azt a helyzetet, hogy ez most „nem sikerült.” Aztán újabb erőt gyűjtünk, összeszedjük az összes tudásunk és újra megpróbáljuk teljesíteni a feladatot, mert „SOHA NEM ADJUK FEL!”
Ezt a beszélgetést követték a játékok, a labdafújás mélytányérból, a tejszínhab nyalás kistányérból, a szörpivás szívószállal, a tojáshordás kanállal, a kisautóra kötött zsineg feltekerése papírgurigára. Megígértem nekik, hogy a hét folyamán is folytathatják a farsangi játékok gyakorlását.
Továbbiakban Bagdi Bella eddig megismert dalaira szabadon táncolhattak a gyerekek. Közben megismertettem velük a seprű adogató és a székfoglaló játékokat.
Elalvás előtt az egyik kisfiú elkezdett sírni, hogy nagyon sajnálja, amiért ilyen hamar elmúlott ez a rövid farsang.
A gyermekek nagyon jól, felszabadultan érezték magukat és a hét többi napján is a játékos feladatok során tovább fejleszthették képességeiket.

Képek