Célok elérése

Célok-elérése-2.jpg

Célok elérése
Az órát a „Rend a lelke” című játékkal indítottuk. A nagyobb tárgyak helyének megváltoztatása nem okozott problémát a tanulóknak, a kisebbeket több időbe telt felfedezniük. A szórakoztató játék után megfogalmazták, hogy mennyivel jobban érzik magukat akkor, ha rend van körülöttük. A hónap dalának meghallgatása közben mozgással kísértük a szöveget. Ezután kis segítséggel összegyűjtötték azokat a vágyakat, amelyeket célként írtak a lépcsősor tetejére, majd a cél eléréséhez szükséges kis lépéseket fogalmazták meg. Meghallgatták Fehér Klára: Foglalkozások című szövegét, majd a foglalkozásokat ábrázoló képeket időrendi sorrendbe rakták. Az óra második felében hozzáláttunk az űrhajó elkészítéséhez. A papírgurigából, színes papírból készített űrhajó nyílásán át behelyezték a céljaikat tartalmazó cédulákat. Ezután megbeszéltük, hogy rendszeresen, kitartóan kell tenni azért, hogy elérjük a kitűzött céljainkat. Az óra tevékenyen, jó hangulatban telt.

Képek