Mi leszek, ha nagy leszek?

bold.jpg

Január hónapját a célok kitűzésére című témakör köré szerveztük.
Az újévi fogadalmakból kiindulva átbeszéltük, hogy mikor is szokás még célokat kitűzni. Megfogalmaztuk milyenek is a jó célok, majd a boldogság munkafüzet általi feladatok alapján megterveztük a célokhoz szükséges lépéseket.
Varga Irén versét többször meghallgatva a gyerekek fogalmazást írtak, hogy mi is az álmuk felnőtt korukra. Volt, aki versben írta le vágyait. Ezenfelül kis illusztrációk is készültek a fogalmazásokhoz.
Volt aki már nem is szupererőt fogalmazott meg, hanem konkrét célkitűzést, mivel van olyan diák aki már határozottan tudja, hogy állatorvos vagy gazdálkodó szeretne lenni.

Képek