A siker titka a határozott cél

272879900_3102332590029508_4540726475377692367_n.jpg

Ebben a hónapban a célok kitűzésével, meghatározásával foglalkoztunk, sok-sok játék segítségével. Ezek a játékok és ötletek nagy segítségükre lesznek a gyerekeknek a célok felé való haladásban. Beszélgettünk arról soha nem szabad feladni a startnál – a pingvinek életmódjával. Mindenki elkészítette a saját kis pingvinjét volt aki az egész családját, egy egész délutáni foglalkozást építettünk fel az álmaink, útjára. Mesébe illő célokat is tűztünk ki, és lerajzoltuk azokat. Meséltünk egymásnak arról, miért vagyunk BÜSZKÉK magunkra. Rengeteg közösség építő játékot is játszottunk, hiszen céljaink elérésére néha „segítőkre” is szükségünk van. Grundbirkózó országos elődöntőn is részt vettek a kis Mézengúzok, ahol magukkal és egymással is megküzdöttek a gyerekek.
Rend a lelke mindenek elolvastuk az összevissza ország mesét és megbeszéltük mennyire fontos az osztálytermünk rendbe tartása is. Megbeszéltük és kitűztük célként lesznek az osztályunknak kis „rend Manói” akik felelősek a rendéért.
Félévi értékelőket is megkapták a gyerekek, és közösen elkészítettük a céltáblát, hogy évvégére mik a céljaink.
„ Amit a cél élérésével kapunk , közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, míg elérjük azt! „

Képek