Célok akadálymentesen

- Csoport neve: PandaPower
- Bólyi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (78 megtekintés)
A január havi boldogságóránkon a 2.c osztályos kisdiákokkal a célok fontosságával, és azok megfogalmazásával foglalkoztunk.
A célok kitűzésének jótékony hatása van. A célok megerősítenek és felgyorsítanak a helyes úton. Már magától a törekvéstől boldogabbak vagyunk, a cél elérésének sikeressége másodlagos. Sőt a jó célkitűzéssel közelebb kerültünk társainkhoz, a kapcsolatok megerősödéséhez vezetett, átélhettük az együtt munkálkodás örömét, ami rendkívül erős boldogságfokozó hatással bírt.
A felgyorsult élettempónkban mindent gyorsan akarunk, ezért lenyugtatással, meditációval kezdtünk.
Labdás mondókáink után egymás segítése volt a cél. Nem hagytuk, hogy társaink kiessenek a játékból.
A „Van nekem egy álmom” című dal nagyon tetszett a gyerekeknek, fontos jelentéssel bírt számukra a szöveg.
A motivációnk továbbra is megmarad. Most itt az alkalom, hogy megújult erővel folytassuk a második félévet. 🙂
Kijelöltünk osztályunk számára közös célokat rövidtávra, hosszútávra.
Osztálycéljainkat színes szívecskékre írtuk, díszítettük, végül felhelyeztük őket a felhőre. Onnan fognak ránk hullani a tanév során. Biztos vagyok benne, hogy minden kívánt célt sikerül majd teljesítenünk a gyermekekkel.
Addig sem feledjük:
„Ma van lehetőséged arra, hogy felépítsd a holnapot, amire vágysz.”
Az órát „Rend a lelke!” játékkal zártuk volna… 😉 , de végül a tanulók nagy örömére egy meglepetésvendég (kutyus) is érkezett hozzánk.
„Ha nem küzdesz azért, amire vágysz, soha nem kapod meg. Ha nem kérdezel, a válasz mindig “nem” lesz. Ha nem lépsz előre, végleg ugyanott maradsz.”