Boldogságóra Program

A december, az adventi várakozás mindig is sokat jelentett a számomra. Ilyenkor mindenki igyekszik jót cselekedni, mintha nem tehetné ezt egész évben. De valahogy a december és a karácsony az, ami mindenkit a jó cselekedetekre ösztönöz. Az iskolában fontos időszak ez, hiszen ki ne várná a Mikulást, illetve a Jézuskát/angyalkát? Ki ne szeretne ajándékot kapni? Mivel elsős-másodikos gyerekeket tanítok idén, ismét a hónap témájának a jelentését, magát a boldogító jó cselekedet szót jártuk körbe. Ki, mikor, kivel cselekedett már jót? Mi számít jó cselekedetnek? Az otthoni munka elvégzése vajon jó cselekedet, vagy kötelesség? Egy elsős-másodikos számára elég nehéz dolog azt megérteni, hogy mikor cselekszik jót. Ezért aztán megbeszéltük, hogy bármilyen kis dolog is jó cselekedetnek számít, ha az szívből jön. Idén véletlenül találtam rá egy olyan csoportra, ahol manókkal várják a karácsonyt, így arra gondoltam, én is viszek nekik egy manót, aki figyeli őket, hogy mikor cselekednek jót, viselkednek rendesen és megmondja a Mikulásnak, majd a Jézuskának. Huncutkának neveztük el a manónkat, aki minden reggel egy kis huncutsággal várta a gyerekeket. Huncutka az előző napi közös élményeket élte újra, és motiválta is a gyerekeket a jóra. A gyerekek azt is megértették általa, hogy mi a különbség a huncutkodás és a rendetlenkedés között. Érezhető volt az osztályban Huncutka varázsa, bár az első napokban volt néhány gyerek, aki egyáltalán nem hitt benne és a Mikulásban sem. Mindenki kedves, figyelmes, jószívű, segítőkész, udvarias lett. Igyekezett jól tanulni, hátha másnap az ő asztalán huncutkodik majd Huncutka.
Aztán eljött a búcsú pillanata. A Mikulás levelet írt, hogy várja vissza Huncutkát, és búcsúzzanak el tőle a gyerekek. Nehéz volt az elválás, sokan sírtak, annyira megszerették őt. Viszont ígéretet kaptak a gyerekek, hogy figyeli őket továbbra is, és néhanapján majd beugrik hozzájuk.

Képek