Jónak lenni jó

- Csoport neve: Eszterlánc csoport
- Kurca-Parti Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (71 megtekintés)
Sajnos egy nagyobb betegséghullám miatt, a csoportunk létszáma nagyon lecsökkent, így csak hat gyermekkel tudtuk a Boldogságóra soron következő témáját megvalósítani.
A karácsony közeledtével a gyermekekben egyre inkább megerősödik a „Mit kérek a Jézuskától?” érzés éscsak sorolják a különböző játékokat, tabletet, telefont. Úgy gondolom, hogy ez az időszak az egyik legideálisabb arra, hogy a gyermekekben felkeltsük az „Adni jobb, mint kapni!” érzését, mely örömforrásként a pozitív énkép formálását segíti elő. Resztoratív körben rávilágítunk a család és a barátok fontosságára, azok megbecsülésére, értékelésére. Bezzeg Andrea: Szívem kertje című meséjével, annak megbeszélésével a gyermekek önálló gondolatai is szépen megfogalmazódtak ebben a témában. Sok-sok példát mondtak a jó cselekedetre.
Csoportosan is tettünk jót.
A dajka néninek segítettünk a takarításban. A lányok a babákat és a babakonyhai eszközöket, a fiúk pedig az autókat és a kockákat tisztították meg alaposan. A gyerekek nagyon örültek, hogy segíthettek és büszkén állapították meg, hogy milyen szépek lettek a játékok. Többen mondták, hogy otthon is segítenek majd anyának.
Mindenki készített színes papírszíveket, melyet odaadhatott a barátjának ajándékba. Sok szivecske készült még otthonra a családtagoknak is, melyeket majd a karácsonyfára akasztanak.