Boldog Angyalkák

- Csoport neve: Macika25
- KOMÁROMI SZŐNYI SZÍNES ÓVODA
- Kategória: Óvodások
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (76 megtekintés)
Ebben a hónapban a boldogító jócselekedetek gyakorlását tűztük ki célul.
A feladatokat igyekeztem a gyerekek számára élményszerűen átadni, és az adventi ünnep köré szervezni.
A család témájában megbeszéltük a gyerekekkel a családtagok szerepét, és azt, hogy hogyan tudnának a gyerekek segíteni otthon a szüleiknek, s testvéreiknek. Az óvodán belül is megbeszéltük a proszociális viselkedést, a társas együttműködés és az önzetlen szeretetre nevelés szabályait. Minden kisgyermek húzott egy társát, akinek jócselekedetet kellett nyújtania a hét folyamán. Nagyon kedvesek, és figyelmesek voltak egymáshoz. Volt aki rajzot készített, játékot segített pakolni társának, és volt aki egy-egy metakommunikatív jelzéssel fejezte ki jócselekedetét társa számára.
Elmeséltem nekik a suszter manói című mesét, melyben jól megfogalmazódik az önzetlen szeretet és segítségnyújtás a másiknak. Többször meghallgattuk Bagdi Bella – Jó emberré csak a szívemmel válhatok című dalát.
A mikulásnak egy kis táncot adtunk elő, melyben megígérték a gyerekek, hogy: Mától fogva csakis jók leszünk.
Karácsony hetében angyalszerepbe bújtunk. Mindenki elkészítette a társának szánt angyalszínezőjét, amit egy postásjáték során átadtak egymásnak ajándékul.
A téma zárásaként a karácsonyfán minden kisgyermek megtalálta saját angyalarca díszét amit ajándékba kaptak a jócselekedet és karácsony ünnep jegyében. Áldott békés ünnepeket kívánunk.!