Optimizmus – plakátkészítés

- Csoport neve: Boldogságos kis csapat
- Szabadegyházi Kossuth Lajos Általános Iskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (80 megtekintés)
Ötödikes osztályfőnökként idén kapcsolódtunk be a Boldogság-programba. Tavaly már betekintést nyertem egyik kolléganőm által és úgy gondoltam, hasznos lehet az osztályközösség életében, hogy pozitívabban álljanak egymáshoz, jobban bízzanak magukban. Azzal a reménnyel építem be a témaköröket az óráimba, hogy ezzel jobb légkört teremthetek az osztályközösségben.
Októberben az optimizmus témát dolgoztuk fel. Bevezetésként a könyvből felolvastam A lakatlan sziget című történetet, majd tisztáztuk az optimizmus és pesszimizmus fogalmát. Ezután a táblára kiragasztott ”hirdetőtábláról” mindenki tépett egy pozitív gondolatot, ami az aktuális lelkiállapotához illett. Kaptak előre kinyomtatott gyerekeket, amit kiszíneztek, mindenki a saját személyére szabta, hogy hasonlítson rá. Majd mindenki egy „lájk” jelre ráragasztotta a figuráját és a választott pozitív gondolatát, ebből egy közös plakátot készítettünk. A plakátra rákerült a tankönyvből egy részlet is, ami az optimista ember gondolkodásáról szól.
Az óra végén még páros munkában dolgoztunk a munkafüzetben (Mf.28. és 31.old.). Legvégül pedig megválasztottunk az osztályban a legoptimistább lányt és fiút. Egy kis jelvénnyel kedveskedtünk nekik.
Optimistán állok hozzá, hogy pozitív változásokat hoz majd a program a gyerekek életében.