Optimista köpenyben

20211021_095242-2.jpg

Ezt a nagyon hálás témát évről évre egyre jobban körül tudjuk járni, nagyon sok gyakorlatot el tudunk végezni. A segédanyagban volt az „Optimista köpeny” ötlet, amit az óra előtt pár nappal meséltem el a gyerekeknek, és nagyon tetszett nekik, aktívan vettek részt a megvalósításban. Az „Optimizmus várának” elkészítésére is nagyon készültek – látható, hogy a dobozokból építőkockát készítettünk-, de mi inkább az „Optimizmus nagy falát” tudtuk összerakni, mint várat. Nem szomorkodunk, nekünk így is tetszik! A mese ezen az órán Fésűs Éva: Szélfiúcska a Balatonon című meséje volt.

Képek