Szeretek oviba járni!

Fenntartható-boldogság-4.jpg

Június a lazítás, a sok játék, közös élmények, és a pihenés hónapja. Ebben az időszakban az óvodában összevont csoportok vannak, így a gyerekek apraja, nagyja együtt játszik, tevékenykedik.
A gyermekek közösen meghallgatták a Boldog erdő- Kerek erdő című mesét, majd kipróbáltuk a Szeretetfolyósón való végighaladást. Ezután meghallgattuk Bagdi Bella Jobb veled a világ című dalát, amit aztán a hét folyamán többször megismételtünk. Beszélgettünk arról, hogy mi okoz nekünk boldogságot: közös játék, éneklés, mondókázás, játszótéri hintázás, csúszdázás, fagyizás…. A munkafüzetben lévő feladatokat együtt megcsináltuk, és aki még szeretett volna hasonló színezős, számolós feladatot készíteni, annak nyomtattunk az internetrő. Nagyon élvezték a közös foglalkozást, a mese többszöri elbábozását (síkbábokat készítettem a mese szereplőiről), a dalra táncoltak, énekeltek, valamint kívánságra seprűtáncot, székfoglalót, faroklopót, párosfogót is játszottunk a hét folyamán. A játszótérre is kilátogattunk, ahol örömmel homokoztak, csúszdáztak, mászókáztak. A fenntertható boldogság alappillére a sok játék, mese, közösen végzett tevékenységek.

Képek