Pajzsunk

155132217_445567276894253_7817660927465767519_n.jpg

Beszámoló a Boldogságóra foglalkozásról
2021. február

A foglalkozás témája: Megküzdési stratégiák

A foglalkozást a kedvenc játékok elrejtésével indítottam: (Az előző évhez kicsit hasonlóan, mert a tavalyi csoportom is nagyon élvezte ezt a játékot, de most új gyerekekkel, és egy „modernebb” boszorkánnyal)
Reggel, mielőtt megérkeztek a gyerekek az óvodába, eldugtam a mindenki által kedvelt LEGÓ-t és az összes autót. A gyerekek mikor bejöttek a csoportszobába rögtön észrevették, és kérdezgették, hol lehetnek a játékok. Egymást is azzal fogadták, hogy eltűntek a játékok! „Én persze nem tudtam róluk semmit.” Aztán, amikor már mindenki megérkezett, elkezdtük keresni a játékokat, de miután nem találtuk, leültünk tanakodni, hol lehetnek. Egyszer csak megszólalt a telefonom. A boszorkány (kedves dajka nénink más helyiségből) hívott. Elmondta, hogy ő rejtette el a játékokat (meg is indokolta, hogy miért), és azt a feladatot adta, hogy törjük a fejünket, hogyan is szerezhetnénk vissza.

A téma feldolgozását az Aranykulcs mesével kezdtük:
Ajánlottam a gyerekeknek, hogy tudok egy olyan mesét, ami segíthet kitalálni, ötletet adhat számukra, hogyan is szerezhetik vissza kedvenc játékaikat.
A gyerekek érdeklődve, Róza királylánnyal azonosulva hallgatták a történetet.
A mesét követő beszélgetésből kiderült, hogy megértették a mese mondanivalóját, sőt maguktól jutott eszükbe, hogy nekik is próbákat kellene kiállni, hogy visszaszerezzék a játékokat.

Bátorságpróbák a játékok kiszabadításáért:
„Felhívtam telefonon a boszorkányt”, és közöltem vele, hogy mit ajánlottak a gyerekek. Elfogadta az ajánlatot, és elmondta, milyen próbákat kell teljesíteni: közös éneklést, verselést, különféle erőt és ügyességet, bátorságot igénylő gyakorlatokat. Legvégül addig kellett behunyt szemmel törökülésben ülniük, amíg meg nem szólalt a telefon. A gyerekek nagyon komolyan vették a feladatokat, és ügyesen teljesítették a próbákat. Ezért a boszorkány az utolsó hívás során elárulta, hogy hová rejtette a játékokat. Természetesen volt nagy öröm, amikor megtaláltuk.
Büszkén mutattuk egymásnak a megküzdés jelét.

A feszültség, izgalom levezetése:
Gumiember játékkal:
A gyerekek párba álltak, egymással szemben, mindkét kezüket megfogva. Az egyikük volt a gumiember, aki összezsugorodva (guggolva) várta, hogy a másik gyerek felpumpálja nagy fújásokkal és egyik lábával taposó mozdulatokat utánozva.
Énekléssel:
– Bagdi Bella: Ellazulni jaj, de jó
Kispárnával a fej alatt, háton fekve sorba feküdtünk a szőnyegen, és közben a dal szövege szerint csináltuk a feladatokat. Nagyon élvezték a gyerekeknek.

A foglalkozás lezárásaként elkészítettük csoportunk erőt adó Pajzsát:
Egy-egy kis papírra mindenki lerajzolta, ami számára a legtöbb erőt adja, ami boldoggá teszi. A rajzokat felragasztottuk egy ezüstszínű kartonpapírból kivágott pajzsra. Az erők összeadódtak, így ez után már biztos, hogy megvéd bennünket minden bajtól.

Csokvaomány, 2021. február 27.

Tuza Gáborné
óvodapedagógus

Képek