Céltudatos fiatalok

- Csoport neve: Palantak10b
- Északi ASZC Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- Kategória: Középiskolások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (119 megtekintés)
Csodálatos gyermekeink vannak… Ezt biztosan állíthatom. Kevés kivételtől eltekintve rengeteg céljuk van. Egyik nagyszerűbb, mint a másik. Hosszú és rövid távú célokat is megfogalmaznak és kitűznek maguk elé, mert már ilyen fiatalon is tudják, hogy célok nélkül az életünk „haszontalan”, a cél megvalósításáig vezető út pedig nemesít. A teljesség igénye nélkül néhány gondolat a diákok válaszaiból: van, aki szerető családot szeretne, van, aki a közéletben szeretne a lakóhelyének hasznos tagjává válni. Van olyan, aki bajnoki címért tesz meg mindent, de van közöttük olyan is, aki szeretne egyetemet végezni, majd vállalkozást indítani a barátjával közösen. Van, aki a környezetvédelemben tudja elképzelni az életét, van, aki a családi vállalkozást szeretné majd fejleszteni. Néhányuk konkrétabban fogalmaz: van, aki akváriumot szeretne, van, aki motort, van, aki sporttal szeretne foglalkozni, van, akinek az egészséges testsúly megvalósítása a cél és még sorolhatnám. Mindegyikben közös, hogy a szavaikból árad a szeretet, vágynak az érzelmi biztonságra, tele vannak tervekkel, a legnagyobb ellenségük pedig mindebben az időhiány.
A témával nagyon jó lett volna jelenléti oktatásban foglalkozni, mert ott játék, gyakorlat volt betervezve, de végül: egy űrlap kitöltésével, majd kontakt óra keretein belül oldottuk meg a feladatot. A kitöltendő űrlapban volt képelemzés, véleményformálás, zenehallgatás, tanmese értelmezése, megkezdett mondatok és tesztkérdések arra vonatkozóan, hogy az élet fontosabb területein milyen célokat szeretnének elérni, és azok megvalósításáért mit tesznek nap mint nap. Szinte mindannyian az iskolai sikerekért és a családjukért tesznek napi szinten, de a barátok szerzése és megtartása, valamint a szabadidő hasznos eltöltése is fontos számukra. A kontakt órán átbeszéltük a legfontosabb gondolatokat, majd az óra második felében kitűzött céljainknak megfelelően gyarapítottuk ismereteinket a szófajokról is, ha már mindezt a boldog nyelvtan óra keretein belül tettük 🙂
A feltöltött kép forrása: https://sargacsekk.blogspot.com/2013/11/melyik-lepest-tudtad-elerni-ma.html
(megjegyzés: a képen a legtöbb diák a felső 4 lépcsőfok valamelyikére helyezte magát, aminek én személy szerint nagyon örültem, mert akarnak és bíznak.)