A célok kitűzése és elérése

- Csoport neve: Festetucskok2
- Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (89 megtekintés)
Beszámoló
Boldogságóra 5. : Célok kitűzése és elérése
Az óra időpontja: 2021. január 11.
Résztvevők: 3. osztály
Az új évet egymás köszöntésével kezdtük, örültünk, hogy újból az iskola falai között találkozhatunk. A relaxációt követően a boldogságórát újévi kívánságok megfogalmazásával folytattuk. Felelevenítettük Az öreg halász és a nagyravágyó felesége című mesét, melynek kapcsán beszélgettük. Arra a következtetésre jutottunk, hogy nem jó, ha az ölünkbe hull minden, mert nem tudjuk kellően értékelni. Jobb, ha megküzdünk valamiért, így jobban megbecsüljük. Erre bíztatta tanulókat a rejtvény megfejtése: SIKERÜL. Céljaink megvalósításához szükséges gondolatokat fogalmaztunk meg.(Pl.: kitartás, tenni akarás, bátorság, szorgalom, bizalom) Elkészítettük a TERVEINK, CÉLJAINK 2021-re befőttet, mely a gyerekek színes papírokra írt reális terveiket rejti. Az elkészített gondolatokat lezártuk az üvegbe, sőt le is blombáltuk. (Egy év múlva kinyitjuk, s kiderül majd kinek valósultak meg a tervei.) A hónap dalának meghallgatása közben papírból erősség léggömböt készítettünk, melyre rajzolhattak, írhattak a gyerekek a céljaik elérést segítő dolgokat. Az elkészült „erősség léggömböket” a tanterem dekorálásához is felhasználtunk. Gondolatainkban elmélyedve meditációval zártuk a foglalkozást.
Szakosné Biczó Marianna (tanítónő, Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola)