Célanyó

1-3.jpg

Célanyó
Leonardo da Vinci idézetének és a Pennsylvaniai Egyetem két kutatójának kísérletei értelmezése után a Kezdőbetűk elnevezésű feladattal folytattuk foglalkozásunkat, mi szerint a keresztnevük betűivel kellett olyan szavakat alkotni, amit el szeretnének érni ebben az évben. Általában a jobb tanulmányi eredmény elérését tűzték célul, de szerepelt a rokonokkal való találkozás és utazás, nyaralás is. A „Két favágó” történetének befejezése után csoportokban beszélték meg, mely eredményeikre a legbüszkébbek, majd a szónokok elmesélté az osztálynak is. A következő feladat szerint le kellett rajzolniuk mik lennének, ha kincsek lehetnének. Csoportokban beszélgettek tovább, amiket ők alakíthattak ki úgy, hogy nem számított a létszám, csak az, hogy kivel szeretnék megosztani a táblára írt kérdéseket. (Ki tudna rólam? Kinek mutatnám még meg magam? Milyen messze vagyok most ettől a kincstől, amit lerajzoltam?) Így lett 3×2 fős egy négy fős és egy öt fős csoport. A csoportmunka után, aki akarta elmondhatta az osztálynak is. Volt aki üres kincsesláda lenne, hogy meglepődjenek, ha belenéznek. Az egyik fiú 3 számítógépet rajzolt magáról, majd elmesélte, hogy PC-fejlesztő szeretne lenni. A rózsakvarccal magát ábrázoló kislány azt a magyarázatot fűzte rajzához, hogy szeretné, ha gyönyörködnének benne. A többmillió dolláros bankjegyet azért rajzolta valaki, hogy megvehesse és jobbá tehesse az egész világot. Az orchidea a kedvenc virága annak a gyermeknek, aki azért lenne orchidea, ha kincs lehetne, hogy akkor minden nap rácsodálkozna anyukája, ugyanúgy, mint a virágra amikor az bimbózik és virágot hoz. Matematikai képlet lenne az egyik tanuló, mert matamatika tudós szeretne lenne, felfedezni dolgokat és Nobel-díjassá válni. Érdekes volt őket hallgatni. Ezután megfogalmazták, mit írnának az osztály közös céljának erre a tanévre. Célapóról Célanyóra változtatták a címzettet, mivel nekem adnák oda.
A következő foglalkozáson filmeket néztünk meg az álmokról és a barátságról:

Bella aktuális dala után most is zárókörrel fejeztük be foglalkozásainkat.

Képek