Társas kapcsolatok

130702749_712468649384205_5093156294989367351_n.jpg

Ráhangolódásképpen mozgásalapú relaxációs gyakorlatot végeztünk zenére. A körülöttünk élő emberekről beszélgettünk: „Kik azok akik nagyon közel állnak hozzád?” „Kik vesznek még körül?” Távolabbi kapcsolatok. Először, papírcetlikre írva, összegyűjtöttük ezeket, majd elhelyeztük egy „céltáblán”. Kihangsúlyoztuk a család fontosságát. A szeretet fontosságát. Végül arról beszélgettünk, hogy mi, a második osztály egy csapat vagyunk, mindennap együtt vagyunk, van sok közös célunk, egymást segítve, együtt dolgozunk, mert így boldogok vagyunk. Szeretjük és elfogadjuk egymást. Elégedett, hálás és boldog vagyok, hogy nap, mint nap együtt tanulhatunk, játszhatunk. Minden kisgyerek rajzolt egy lufit, melyet kedve szerint díszíthetett. Ezeket egy szalaggal „összekötöttük”. Egy csapat vagyunk! 🙂

Képek