Barátság szív

IMG_20201130_101744.jpg

Elérkeztünk a harmadik boldogságóra foglalkozásunkhoz, melyben a társas kapcsolatok témáját igyekeztünk feldolgozni, értelmezni. A gyerekek életkori és egyéni sajátosságaihoz igazodva igyekeztem megtervezni ennek a témának a feldolgozását. Sokat beszélgettünk a barátság fogalmáról. Beszélgetésünk során szó esett a helyes és helytelen magatartási normákról is. Pl. : Ha megígérünk valamit az úgy szép ha be is tartjuk. Nem mondunk olyan dolgokat társainknak, melyeket később megbánhatunk. A barátság szív elkészítése során is sokat beszélgettünk erről a témáról. A szivecskék elkészítése során azt tapasztaltam, hogy a csoportunk összetartó ereje nagyon erős, hisz szinte minden gyermek több barátot is meg tudott nevezni magának. Lehetőségük volt a gyerekeknek hogyan, milyen technikával rajzolják meg gondolataikat. Volt aki a gyerekeket, volt aki csak a jelét, és olyan is volt aki saját magát is rárajzolta a szivecskére. Majd ráírtuk ki mit érez, gondol barátukról. Az elkészűlt képeket a csoport szoba öltözőjében helyeztük el, hogy a szülők is láthassák gyermekük munkáját, gondolatait. Sor került Péter Tímea: Fülöpke az óvodában című mese meghallgatására is. Az egész hetet felőlelő téma lezárásként, megismertettem a gyerekekkel a „Megismersz?” játékot, mely olyan nagy sikert aratott, hogy azóta is gyakran kérik a gyerekek, hogy játszuk.

Képek